A Legtöbb amit az Élettől kaphatok

Néha teljesen fiúsan viselkedem - szerintem, pl szeretek "udvarolni" Reménynek, mégha csak "visszafogottan" is, távolról, de jólesik a tudat, hogy TALÁN eljut hozzá, és TALÁN értékeli. Talán még az sem baj, hogy nem tudom eljut e hozzá, és benne van a pakliban, hogy SEMMIT nem olvas, de még így is boldoggá tesz, hogy azt csinálhatom, amit csinálok :-) Szeretek alkotni, és szeretem megcsodálni az alkotást, mert megpróbálom beleképzelni, nekem milyen lenne, ha valaki ezt tenné meg értem amit én Remért. Nekem nem rossz, hogy én teszem ezt, sőt örömmel tölt el, s ha esetleg egy csepp viszonzást kapok akár, akkor már határtalan boldogság önt el. Azt hiszem valaki engem is figyel, bár ebben nem vagyok biztos, de egyenlőre úgy tűnik... ez is tetszik, sőt nagyon is. De nekem Remény a MINDEN, s bár nagyon hízelgő s klassz, ha nekem is adnak, s udvarolnak, de csak hálával s sima szeretettel tudom ezt viszonozni. Most egyenlőre nem írok sehová, ami a jelenlegi terv, hogy bebizonyítom (Reménynek, az én Vega Brekomnak), hogy képes vagyok nem írni Facebookra, a Búrára és a Pro Ana fórumokba. Ezek azok a helyek neten amiket mindennap megnézek. Olvasni olvasom mindegyiket, de több okból sem írok már (ha összejön). Első az Remény, a másik meg mert kívülállónak érzem magam a magam 30 évével, talán a buráról nem lógnék ki ezzel, de a pro ana fórumok a tiniké, s én nem akarom rontani a "színvonalt" a korommal, meg amúgy is, tudnom kell lemondanom dolgokról, ahová nem illek bele. Mondjuk Remről is le kéne mondanom valahogy, és valójában elfogadtam, hogy soha nem fog szeretni, ami nagyon fáj, de én NEKI akarok jót, s nem akarom ráterhelni magam, ha ő egymagában vagy valaki mással boldogabb, hát ezt kell szeretnem, és ez érthető és el is fogadom. Persze nagyon fáj, de szép lassan talán megtanulom elfogadni hogy én egyedül leszek örökre, s ami marad nekem az csak a vágyakozás, és ebből kell élnem. 

Istenem de szeretem azokat a "fekete" sötét szemeit, bár tudom valójában nem is fekete, de én olyannak látom az egyik képén, s nagyon tetszik. Olyan átható, mély és gyönyörűséges! Annyira el tudok merűlni bennük, mintha a tengerben elvesznék egy időre, s felfedezném a víz alatti világot. Mintha szeretne - így érzem, még akkor is ha csak magamat csapom be. Nem baj, jó így lebegni a hazug érzelmektől és illúzióktól, nem szeretem a "fényt", mert olyan bántó és szúró, mindig is a sötétséghez és sötét dolgokhoz vonzódtam. Remény szeme is sötétnek látszik számomra, vakítóan gyönyörűségesen sötét és fekete, sötét gesztenyebarna, néha szürkésbe vált át, s ragyog, a fény úgy ragyog bennük, megigéz, s én holtan esem össze a gyönyörtől, ha belenézek, akárcsak képen is.... Szeretem, s ez soha nem lesz másképp, még akkor sem lenne másképp, ha nem így nézne ki, de tény hogy a külsejébe szerettem bele, de utána elvarázsolt az egész lénye, a titokzatos-csendes, visszahúzódó személyisége, a félénk-shy lelke, s minden tetszik ami Ő! Már semmi nem változtathat azon, hogy Ő életem szerelme, az akiért születtem, még akkoris, ha ez nem viszonzott és soha nem lesz az. Boldoggá tesz a tény, hogy ő létezik, s nem is várok többet, csak hogy megmaradjon az életemben, ha távol akkor távol, ha nem vagyunk kapcsolatban akkor nem vagyunk, de Ő létezik, és ez a legtöbb amit kaphattam az Élettől. :-)