Nem értem.... lehet hogy túl naiv vagyok vagy értetlen, de nem értem, hogy miért és hogyan nem lehet elfogadni és megérteni az érzéseimet és személyiségemet... túl bonyolult lennék? Vagy túlzottan különbözök a normától? Jó, igen, nagyon elszeparálódtam az emberektől, a való élettől, na de én is ember vagyok, van egy
SAJÁT személyiségem, és lehet hogy van akinek ez nem jön be, ez így oké. De mégis mi az ami
olyan nagy hibám? Tudom, sok van, és talán én saját szemmel nem látom amit mások külső szemmel másképp látnak. De én pl - lehet hülyeség ez - de nekem tetszene az, ha valaki belsőleg kicsit hasonlítana hozzám. Mármint abban pl, hogy nagyon bezárkózna, meg ki kéne nyitni a lelkét, hogy közel kerüljek hozzá... persze ez fárasztó, s türelem kell ehhez is, de mégis.... ha szeretünk valakit, akkor úgy fogadjuk el sőt szeretjük
AMILYEN. Nem? Elismerem, biztos nehéz a személyiségem, és főleg azt tartom kicsit rossznak hogy
érzelmes vagyok és
mindent kifejezek, de azért a múlthoz képest talán "változtam" már, és maximum itt írom le amit érzek, gondolok, mert ugye az ember nem tagadhatja meg a
LELKÉT, azt aki valójában, mert abba bele lehet
őrülni. De mégsem értem,
MI az ami nem tolerálható abban pl, hogy én antiszociális vagyok? Mert sok ilyen ember van, főleg a betegek körében, és akkor mindenki rossz? De most tényleg nem magam akarom mentegetni, csak érdekelne őszintén, kíváncsi vagyok rá, mi a baj velem? Érzem, hogy
van bőven min változtatni, de hogy legyek
"tökéletes"? Ez még akkor is
LEHETETLEN, ha minden másodpercben
tökéletes önkontrollt gyakorolnék. Az a baj, hogy nehezen viselem a kudarcot és elutasítást. Minden apró kritikát személyes támadásnak veszek és a saját hibámnak könyvelem el. Hogy nem felelek meg. És lehet így is van. Mindegy, megint csak rágódok feleslegesen azon, amin változtatni nem tudok, nem tudok megfelelni, ezt már megszokhattam volna, hát akkor szarok bele az egészbe..... így vagy úgy, lesz ami lesz, én próbálok
ELÉG JÓ lenni, de ez
FIZIKAI KÉPTELENSÉG. Hát akkor meg olyan mindegy mit csinálok, ha felfordulok sem lesz másképp.... mert mindenkinek nem tudunk megfelelni, főleg azoknak nem akik amúgy is kritikusak. Szóval vagy beletörődöm, és "belehalok" abba, hogy nem vagyok tökéletes, sőt mégcsak elég jó sem, vagy szenvedek minden másodpercben, és görcsösen meg akarok felelni. De van egy
másik opció, amikor tudod hogy elég jó vagy és mások nem elég jók hozzád, hogy ezt észrevegyék vagy elfogadják. Ez szimpatikusabb, csak nem tudom mi a valóságosabb, de választani lehet kedvünkre. Most nem akarok többet írni, megint túl sokat filózok a semmin, vagy olyan dolgokon amiket soha nem fogok megfejteni, vagy nem tudok változtatni rajtuk....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése