~ Egymástól védjük egymást

Úgy érzem, hogy R megközelíthetetlen. Olyan mintha valamiféle ikon lenne, ami tökéletes, és ha hozzáérek akkor "tönkreteszem", "elrontom" a szépségét. Nem szólhatok hozzá, nem közeledhetek felé, mert lerombolom azt ami ő. De legfőképp attól félek, hogy megsebez. Hogy bármiféle rosszat mond nekem, ami nekem nagyon fájni fog. Félek a sebektől. Én is megközelíthetetlen vagyok. Én Szeretem R-et. Mindenkinél jobban. De nem tudok hozzá szólni, mert félek. Ezért kerülöm őt, és erről tényleg nem ő tehet, hanem én, mert akit nagyon szeretek, azt előbb utóbb elkezdem kerülni. Mégpedig azért, hogy még véletlenül se legyen meg az a kockázat, hogy megsebez... vagy én őt. Ő olyan számomra, mint egy csodálatos "műalkotás", aki minden szempontból tökéletes, és én sem rombolhatom le ezt a képet róla, benne, és ha hozzászólok, akkor megvan az esély, hogy megbántom (akaratlanul), és ez az átka annak, ha valamit tökéletesnek látunk, hogy nem engedhetjük meg magunknak, hogy ezt a képet tönkretegyük. Az a baj, hogy sokmindentől félek... attól, hogy sebet okozok neki valahogyan, és attól is hogy ő megsebez. Védeni, óvni akarom mindentől. És magamat is. Ezért a legjobb, ha távol tartjuk magunkat egymástól. Persze a tudat itt van bennem, hogy hozzám tartozik, és mindennél fontosabb, de az ő és az én saját érdekemben, nem lehetünk "kapcsolatban". Érti ezt valaki? Nem csodálkoznék ha nem. A lényeg, hogy én értem, de jó lenne, ha R is értené, szerintem érti. Ezek miatt a dolgok miatt esélytelen, hogy valaha még beszéljünk egymással. Ezért őrzöm ŐT itt a szívemben, tudom, hogy szeretem, és ezzel kell megelégednem. Nem ronthatom le ezt a tökéletes képet, mert ami tökéletes, az ugye már nem lehet jobb. Talán az egész csak az én fejemben létezik, az egész csak egy "álomvilág", nem a valóság. De olyan valóságos.... nem tudom mitévő legyek, de védem magamat. És R-et magamtól. Egymástól védjük szerintem egymást. Legalábbis nálam ez a helyzet.