Melyik a jobb?

Egy kicsit most jobban lettem, ezért írok. Mindig ha egy lehelletnyivel is jobban vagyok, igyekszem kihasználni. Nemrégiben írt a bura.hu-n egy kedves valaki, Memorials a nickneve, aki azt írta, hogy szívesen olvasná a naplómat. Nos, tőle kaptam kedvet, hogy ismét felkerüljenek a naplóbejegyzéseim a netre, aztán ki tudja, lehet majd leszedem, de egyenlőre írom, és ennek nagyon örülök, mert ez is erőt ad nekem. Memorials is ír naplót, neki az édesapja skizofréniás, mint én, és szegény sokat szenvedett az apukája betegsége miatt. Én ezt őszintén nagyon sajnálom, és bárcsak minden ember tudná, hogy nem minden skizofréniás egyforma, a közhitben az él, hogy a skizofrének elmebetegek, sok hülyeséget csinálnak, és másokra közveszélyesek. Nos, ebben lehet igazság, de nem szabad általánosítani. Engem pl „kezelnek”, és belátom kell valami kezelés, bár mindig lázadozok,  mivel rengeteget szenvedek, de belátom, hogy talán „beteg vagyok”. De meg szeretnék gyógyulni. Sokszor ugyan azt mondom, nem vagyok beteg, de az tény, hogy mikor nem kaptam semmit, olyankor mindig visszajöttek a paranoid tünetek. Ennek ellenére szerintem képes lennék meggyógyulni gyógyszer nélkül, érzem annyira erősnek magam, az akaratom, hogy ezt egyedül le tudjam küzdeni. De nem sokan hisznek nekem sajnos. De így meg hogy gyógyszerekkel tömnek, reményem sincs a gyógyulásra, szerintem így csak rászokok ezekre a szar szerekre, és nyilván, ha ezután elhagyom majd őket, könnyebben visszaesek, mivel már „rászoktattak”. Dehát még csak ki sem próbálhatom, hogy meg tudnék e önerőből gyógyulni mert nem hagyják. Volt aki azt tanácsolta, szökjek el otthonról, hiszen felnőtt vagyok. Nos, ez még „jó ötletnek” tűnne, na de hová szökjek, mindenféle anyagi és egyéb háttér nélkül, ráadásul, mikor bennem van a gyógyszer, kb vonszolni is alig bírom magam. Szóval mégsem olyan „jó” ötlet ez. Meg valahol végülis „beteg” vagyok, de a gyógyszerektől inkább. A másik részét, a skizot nem tartom betegségnek, hanem látásnak. Vannak akik nem vesznek olyan dolgokat észre mint mi. Mindenben dupla jelentést látunk, többértelműen hallunk meg mindent, és duplán pörög az agyunk ha nincs teli gyógyszerrel a szervezetünk. Képesek vagyunk rengeteget agyalni, és különböző „történeteket kitalálni” egy egyszerű halott mondatból. De ez persze nem kitaláció, hanem csak jobban érdekel minden, vagy nem tudom, de mindenről ezer meg ezer dolog jut eszembe nekem pl. Aztán vannak napok, mikor meg semmi nem megy. Egy mondatot is nehéz elmondani vagy leírni.... ezek passzív napok. Ilyenkor még az átlagnál is lejjeb vagyunk. Ilyenkor semmit nem tudunk adni, kifejezni, csak vagyunk és hasztalan. Számunkra (legalábbis számomra) nincs ennél rosszabb. De a színes világ, mikor pörög az agyam, és mindenről ezer dolog ugrik be, na az már élet. De ez meg másoknak nem tetszik és nem tolerálják merthogy – túl sok. Nekik. Jó lenne valami középút. :-)