Igaziból Mindent a kétségbeesésem irányított, hogy képtelen vagyok Hozzád közeledni Drága Remény, ezért valami "alternatívaként" elkezdtem nyomulni, és határt nem ismerve eltaszítani magamtól, holott annyira akartam Veled lenni, de képtelen vagyok rá, ugyanakkor két ellentétes érzés egyszerre volt jelen, az akarom is meg a "nem" is, illetve az Akarom volt csak, a "nem akarom" az a betegségemből adódik, illetve fogalmaznék úgy inkább, hogy "képtelen vagyok rá", hogy "nem tudom". Ez fájt nagyon, rettentően fáj, hogy nekem Soha nem lehet igazi valós, kielégítő jó kapcsolatom, sőt SEMMILYEN :'((( Mert beteg vagyok, nem tudok senkivel érintkezni, pedig vannak szexuális és szerelmi vágyaim, de nem tudnám megélni őket valósan... Hiszek benne, hogy Veled tudnám, de méginkább kétségbeejtett az, hogy elveszítelek, és látod, mostmár semmi kapcsolat kettőnk között, bár a Lelki kapcsot érzem, azt nem tudtam / tudtad elszakítani. Mi össze vagyunk kapcsolódva * Reményke * a kezdetektől fogva, de nem tudunk közel kerülni egymáshoz sehogyan... azt nem hiszem, hogy Benned nincsenek érzések irántam, mert érzem Mélyen Belül, hogy VANNAK. Az ember Érzi, ha Szeretik. És érzem hogy Szeretsz, akármennyire is eltűnsz és elzárod magad tőlem, és én is akármennyire is eltaszítalak (nem szándékosan), azért van ami elszakíthatatlan - szerencsére. :) <3
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése