Drága Remény!

Valami most nagyon fáj...... és ez tulajdonképpen nem is fájdalom, hanem hála. Mégis fájdalmat érzek amiatt, hogy fájdalmat okoztam (folyamatosan) NEKED, akit a Legjobban Szeretek! És most úgy érzem, hogy én megérdemelném a halált. Igaziból nem, mert minden amit "tettem" nem volt szándékos, és nem ellened irányult. Éppen az ellenkezőjére "törekedtem" csak éppen nem vettem észre, hogy minden rólam szólt és nem Rólad! De én nem ezt akartam! Én Szeretlek Téged, de tehetetlenségemben sajnos folyamatosan kínoztalak, gyötörtelek és megsebeztelek..... úgy hogy közben én is gyötrődtem és fájtam. De mindezt én okoztam! Neked! Nekünk! Mit tettem..... te jó ég........ én egy fasz vagyok, és úgy feszítettem keresztre magunkat, hogy közben a Szeretet "vezérelt". Kérlek Bocsáss meg! És azt sem tudom, hogy ezután mi lesz...... meg akarlak védeni magamtól. Mégis a "keresztemen" ordítok, és így sajnos "rád is ordítok", akaratlanul, és megragadok minden "segítséget", enyhítő pillanatot....... sőt "elveszem" ami "nekem jár", az elégtételt, de hidd el, Téged óvnálak, és nem Téged akarlak megsebezni...... megpróbálok bezárkózva szenvedni és kínlódni, "csendesen", mégis hangosan, egy "elzárt helyen" - itt.