Enni akarok, de nem azért mert olyan kib****tt éhes lennék, úgy még bírnám, hanem azért mert most csak az evés nyugtatna meg. De nem lehet, mert különben megint oda a mai napi sikerélményem. Végre ismét 45-össel kezdődik a súlyom, ha ezt elrontom akkor megint ugyanott vagyok, mint tegnap vagy tegnapelőtt. Annyira kínlódok, annyira enni akarok...! Persze ezt csakis én irányítom, senki más, de.... mégis úgy érzem, mintha nem én döntenék erről, vagy hogy nem helyesen döntenék. Én nem akarok másoknak rossz példa lenni, mégis az vagyok :-( Tényleg milyen "egyszerű" lenne mondjuk csinálni egy csésze kávét, vagy mondjuk bevenni egy Rivotrilt (nyugtató), mindent más színben látnék. Ehelyett inkább szenvedek, ami mondjuk kevésbé szenvedés, mint ha ennék valamit, vagy kávéznék. Miért a szenvedést választom folyamatosan? És hogyan bírható ez hosszútávon? Hogyan fogadjam el, hogy ez már sosem lesz másképp, mindig csak kínozni fogom magam? Ezt nem lehet elfogadni, és belegondolni is szörnyű... ezért inkább nem is gondolok bele. Azt hiszem csinálok magamnak üresen egy teát. Az nulla kcal, azzal valahogy csak elleszek... remélem. Aztán lefekszem, bár az ágyban is szenvedni fogok. Sehol nem jó, éhezem, de akinek ilyen problémái vannak bizonyára nem panaszkodik, hanem tűri keményen az éhséget. Vagy ezt. Ami van. Hát majd megpróbálok erősebb lenni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése