2013. december 1., vasárnap

Súlyos Terhek

Folyamatos szenvedés az életem.... óh, hogyan magyarázzam ezt el? Hogyan érzékeltessem? Talán nem is érdekel senkit. Mindenesetre próbálkozom kifejezni mi van bennem, mit érzek. Fájdalmat érzek, bánatot és.... nem, a jó szó rá a fájdalom és szenvedés. Valójában igazán jó szó nincs is erre.... a fájdalom talán picit közelít ehhez. Tudjátok.... én nem tudom mi bajom van. Nem tudom mi fáj annyira belül, csak azt, hogy nagyon szar. Hogy valami nagyon nagyon nem jó és el lett cseszve. Valami nagyon nincs meg, valami nagyon hiányzik! De mi? Komolyan fogalmam sincs, de hiányt érzek és fájdalmat. Ez a világ nem az én világom, nem tudom mit keresek én itt, hogy kerültem ide? Minden olyan idegen.... Nem tudok feloldódni, semmiben soha. Szeretnék picit megkönnyebbülni, mert már nagyon rossz ez így. Valójában szeretném, ha valaki elringatna, igen mint anno a szüleim, de még náluk sem éreztem igazi vígaszt soha... azt hiszem rengeteget sírtam kiskoromban - szerintem. Bár anyu nem mesélt erről, de valahogy az az érzésem. Legszívesebben állandóan sírnék, megállás nélkül, és szeretném ha valaki igazán megvigasztalna, de ezt el kell hessegetnem, mivel én nem akarok mások terhére lenni. Nem akarom már ezt a hatalmas terhet cipelni! Olyan tényleg, mintha keresztet hordoznék magamon mint Jézus. Mondjuk az sem véletlen, hogy Jézusnak hiszem magam. Ő biztos többet szenvedett, a fizikai fájdalmak miatt, bár lelkileg nem hiszem, de lehet....... azt tudom, hogy nagyon szenvedek, iszonyúan, és erre egyszerűen NINCS vígasz. Nincs enyhülés, nincs megkönnyebbülés... már évek óta a súlyos köveket, nem is - hanem mázsákat cipelek. Szeretnék legalább néhány dekát letenni ezekből, hogy legalább picit legyen könnyebb. Szörnyen nehéz...... nem fizikailag, hanem lelkileg, bár sokszor rányomja a bélyegét fizikálisan is. Bárcsak könyebb lenne picit... ezért imádkozom folyamatosan. Ha le tudnám írni, mennyire szenvedek, talán el sem lehetne bírni. Ezért talán örülök, hogy képtelen vagyok átadni pontosan ezt. Sőt nagyon messze állok attól, hogy bármily csekély mértékét is át tudjam adni. Leginkább önmagamba bezárva vagyok, egyedül. Így tudok létezni és "elviselni" ami van.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése