A csontokon kívül létezik más világ? Hogy lehet szeretni az átlagos, "normál" testalkatot, hogyan lehet megbékélni vele? Hogyan lehet elfogadni, hogy nem tudok úgy kinézni mint R? A gyönyörű kiálló csontok, olyan mintha az ember megtalálná a boldogságát, ha birtokolja azokat. Van egy képen R-ről amin egy bort nyit ki éppen. Azon a keze annyira gyönyörű, kiállnak a kezén a csontok, és egyszerűen gyönyörű! Én még a kezéért is odavagyok! Azóta hogy láttam azt a képet, folyamatosan lecsekkelom az én kezemet is, mennyire "vékony". Már eléggé kiállnak a kézfejemen a csontok, ami rettentően tetszik. Annyira szeretnék csak csontokból állni... kemény, kiálló csontokat akarok. Most olyan rossz minden.... nem vagyok abban az állapotban éppen, hogy meg legyek magammal elégedve, 46,4 kg vagyok. Oké, nem a legszarabb, de azért - elég szar! De most, hogy végre sikerült kínkeservesen letornáznom idáig a súlyomat, mostmár kezdek rákapni ismét a fogyás ízére ;-) Már nem volt állapot az a kövérség, a rengeteg háj rajtam, a folyamatos zabálások.... most kezdek "normalizálódni" alakilag, aminek rettentően örülök. Amúgy meglepődnétek, de én ha már 47 kilón felül vagyok, akkor szörnyű rosszul érzem magam fizikálisan, nem csak mert érzem, hogy híztam, hanem egyszerűen rossz a közérzetem akkor. Hát ezért is "fontos", az alacsony súly számomra, hogy tudjak létezni, és ne csak mint egy zombi, aki elveszítette önmagát. El sem tudom mondani, ki sem tudom fejezni, MENNYIRE tudok most örülni ennek a számnak, pedig régen ez "rossznak" számított, de most valahogy nagyon tudok ennek is örülni. Bárcsak holnapra lejjebb mennék még! Rájöttem engem a csontok gyönyörűsége tesz boldoggá, ha magamon látom kiállni őket, és tapinthatom, érezhetem, tanulmányozhatom :-) Önmagam Thinspo-ja akarok lenni, és nem érdekel, hogy mások ezt elítélik, vagy meghökkentőnek találják, esetleg sokkolónak, nekem tetszik, engem ez tesz boldoggá!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése