Érzelmek kimutatása - gyengeség?

Már nagyon unom ezt az örökös bizalmatlanságot, ami időnként elkap. Pl sokszor gondolom azt hogy becsapnak, átvágnak, olyan emberek, régi ismerősök, vagy tesóm volt haverjai, akik rosszat akarnak, vagy ki akarják deríteni mennyire vagyok naiv. De az emberben kell egy bizonyos fokú bizalom ahhoz hogy normálisan tudjon élni. Nem élhetek állandó kétségekkel és bizalmatlanságban. Szörnyű ez az állapot, mikor nem tudod mit is gondolj, mert félsz, hogy csak szívatnak. Végülis bármi lehet, lehet hogy igazam van és vannak olyan emberek, akik "szórakoznak velem", de TALÁN olyanok is vannak, akiknek semmi rossz és hátsó szándékuk nincs. Egyébként fogalmam sincs miért alakult ez ki bennem, hogy szinte senkiben nem bízok, meg hogy - főleg férfiakról - azt gondolom, hogy röhögnek rajtunk nőkön, hogy mennyire érzelmesek és naivak vagyunk. Pedig én küzdök ezellen, lehet az a baj hogy állandó kisebbségérzésem van a férfiakkal szemben, amiatt mert nő vagyok. Ez "oké", de miért alakulhatott ez vajon ki? Van alapja? 

Mondjuk ma pont azt éreztem, hogy nem akarnék férfi lenni és úgy viselkedni, mert az ellenszenves nekem. Ma Imre rohadt bunkó volt anyuval, illetve volt egy durva beszólása, amire majdnem visszaszóltam neki, nagyon késztetést éreztem rá, de aztán mégse, pedig megérdemelte volna... Valami olyasmit szólt be anyunak hogy nagy a segge. Amikor ezt mondta, kb mindannyian totál ledöbbentünk, hogy egy ilyen beszólást csak úgy lazán megenged magának - MINDEN OK NÉLKÜL. Tényleg elállt még a szavunk is... szerintem rájött Imre, hogy ez nem volt túl nyerő egyikünk szemében sem. Lehet nem izgatta a dolog, de majd ha nem lesz senkije, vagy visszakapja valakitől más formában ezt a dolgot, akkor TALÁN - de nem biztos - elgondolkozik magán. Soha nem értettem azokat az embereket, akik ok nélkül bántanak másokat. Bele gondoltam párszor, hogy lehet azért, mert valamit nem kaptak meg, vagy valami sérelem érte őket. Lehet én is voltam már bunkó, de szándékosan nem nagyon szoktam az lenni, csak ha valaki okot ad rá. Jó mondjuk a paranoiáim miatt sokszor törlöm az ismerőseimet (pl Facebookról), amit már nagyjából megszoktak, de ha ezen tudnék változtatni, akkor sosem bántanék meg senkit. Van aki szégyelli a szeretetet, hát azt csak sajnálni tudom. Mert szerintem a férfiak nagy része az érzelmességet - gyengeséggel egyenlőnek tartja. Én nem hiszem, de néha, ilyen gondolatok miatt, nem vagyok érzelmes, hanem hideg és zárkózott. De nem szabad hagyni hogy a negatív gondolatok, teljesen kiöljék az érzéseinket. Akkor mink marad? Mik lennénk mi szeretet nélkül? Hát elmondom, hogy SEMMIK. Persze én sem alkalmazom túl gyakran (már) az érzelmek kimutatását, de azért ha úgy látom szükséges, és elfogadható, és NEM SOK, akkor azért igen.