Arról még nem írtam, hogy kb pár napja sajnos meg kellett válnom Mistykétől (a cicámtól), mert már nagyon nem bírtam vele együttélni, pedig elhihetitek hogy nagyon nagyon ragaszkodtam hozzá és szerettem, de annyira nem tudtam semmit csinálni vele, mindig rajtam lógott... kizárni meg nem volt szívem a szobámból, mindig hagytam, engedtem neki, hogy felmásszon rám, az ölembe, a nyakamba, a billentyűzetre, mindenhová. Most persze ismét őrülten hiányzik, de mégis úgy érzem jobb így. Egy szobacica teljesen más mint egy kinti, aki mondjuk néha bejöhetne. Úgyhogy nincs már Misty-m. Egy fiúhoz került, aki szintén régóta vágyott már sziámi cicára, hát remélem jó helye lett. Ott a fiúnál van még Misty-n kívül most egy felnőtt macsek, meg kettő 1 hónapos cica. Misty 2 és fél hónapos. Misty gyönyörű cica volt, ragyogó kék szemekkel, elképzelhetitek hogy sajnálom, soha többé nem lesz már ilyen gyönyörű cicám, de úgy döntöttem cicám sem lesz. Mondjuk jó lenne egy kinti cica, aki néha bejöhet, de most nem kockáztatok meg mégegy ilyet, hogy esetleg ne bírjam gondozni. Beteg vagyok, és rám nem úgy hatott a cica ahogy elvárható lett volna - sokan mondják az állatok terápiás, gyógyító erővel rendelkeznek egy beteg számára, de rám pont ellenkezőleg hatott a cica jelenléte. Feszültté, idegessé tett. Pedig komolyan mondom nagyon szerettem, de nem bírtam vele együttélni. Van ilyen - sajnos. És néha az ember nem akkor erős, ha valakit magához láncol erőszakkal, hanem ha el tudja engedni. Nehéz döntés volt, de ez már így alakult. Nem bánom, így kellett lennie. És nem érdekel, ha valaki emiatt elítél, én tudom hogy jól döntöttem, mert jó gazdához került és mert nem akarok a cicának rosszat, hogy esetleg később már ellátni sem tudnám, a betegségem, rosszulléteim miatt. Ennek meg kellett történnie. De azért nagyon szép és tündéri cica volt, örökké emlékezni fogok rá. :-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése