Izolálva vagyok, magam által. Volt régen egy olyan dolog, hogy amikor tetszett az a fiú aki most is, Marcell, hogy figyeltem a viselkedését, és elkezdtem azt gondolni, hogy nekem is olyanná kell válnom, ha elég jó akarok lenni hozzá. Ugye régen én engedtem szabadon a vágyaimnak, ezt most mindenre vonatkoztatva, most mondok egy példát: írtam szabadon sokat, mindent amit éreztem. aztán elkezdtem azt érezni, hogy ezt nem szabad megtennem, mert akkor nem vagyok jó, és lenéznek, és nem is érdekel senkit. Akkor egy jó ideig teljes csend volt részemről, vagyis már amennyire kibírtam. Akkor nagyon szenvedtem ettől, és annyira belémrögzült ez a gondolkodás / viselkedés, hogy ma már bűntudat és rossz érzés nélkül nem is tudok írni semmit. És nem tudok beszélgetni senkivel emiatt a kényszeres képzet miatt... és nem bírok sokat írni sokáig, de néha "engedek a vágyaimnak" és leírom ami bennem van. És közben meg azt érzem nem kéne mert rossz, bűnös. Ez nagyon rossz. Kicsit Bulimiás vonások ezek, vagy Anorexiás vonások, mert visszafogom magam, kínzom magam, hogy jobb legyek, megfeleléskényszer.
Nagyon szeretnék ismét a régi önmagam lenni, de ugyanakkor lenézném magam, ha ismét olyan lennék. Most ezt azért leírtam, egy kis magyarázatképp arra, miért nem írok sűrűn fórumokba, Facebookra, de vannak "jobb napok", pl most amikor ki bírom fejezni magam és képes vagyok valamit írni pl a bura.hu-ra. De általában nem ez a jellemző. Lehet rá számítani hogy ismét sokáig hallgatni fogok. Pedig igényem lenne emberekre és társas kapcsolatokra, de nem bírok beszélgetni, ismerkedni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése