Én Remmel érzem a kapcsot... a kapcsolatot. Ez egy ilyen szokatlan kapcsolat kettőnk között. :-) Talán becsapom magam, de mégis érzem a szeretetét. Olyan az egész vagyis úgy tudnám leírni, mint amikor két ember nagyon szereti egymást, és tudnak erről mindketten, mégis ők máshogy képzelik el a kapcsolatot, a világ milyensége miatt. :-) Olyasmi mint amikor nem kellenek szavak, nem kell közelség, hogy tudd Ő AZ IGAZI. Amikor belenéztél egyszer a szemébe, mégha csak képen is, tudod, ott a bizonyosság, hogy szeretitek egymást. Mert elképesztően helyes az akit szeretsz, és bízol benne ő is ilyenek lát téged. Legbelül mélyen úgy érzem szeret Remény, de a tények és a valóság mást mutat. De nem zavar, mivel én tudom hogy szeret. Ez csak egy belső tudás, amit senki nem vehet el tőlem. Senki nem bíztatott, Remény soha nem adta jelét, hogy "szerelmes lenne", mégis érzem belül hogy...... talán..... szeret. De ez nem biztos.... sőt nagyon bizonytalan. De szerintem azért nem fáj a csend a részéről, és ez a "távolság", mert lélekben együtt vagyunk. Minden éjjel együtt vagyok VELE. Minden éjjel nézegetem a fotóit órákon át a mobilomban.... gyönyörködök a szemeiben... melyek olyan gyönyörű hatalmasok és kifejezőek, és a legjobb szó rájuk tényleg az, hogy GYÖNYÖRŰEK! Én nem tudom miért van az, hogy TÖKÉLETESNEK és a VILÁG LEGGYÖNYÖRŰBB ÉRZÉKENY SEBEZHETŐ FIÚJÁNAK találom ŐT. De ez tény. Én egyszerűen nem tudok betelni vele. És örülök, hogy nem közli velem, hogy nem szeret, mert így legalább....... meghagyott nekem valamit, mégha magát nem is adja oda, a lelkét sem, azért egy érzést adott, mégpedig szerelmet, amit én érzek iránta. Ez nekem nagyon sokat jelent, hogy szerethetem. Már nem írok neki, bár itt a blogban mindenről írok, talán olvassa (?), nem tudom, de ha beszélni kéne vele erről, nem mernék, mert félek a sebektől, holott tudom, tisztában vagyok vele, ő mást szeret, de valahogy mintha szeretne engem is....... de még mindig csak a kétségek és a bizonytalanság van. Legbelül bizonyos vagyok, hogy Ő az igazi, és egyszer egy másik világban ismét találkozunk, de itt ebben a világban valami nem stimmel...... igen, talán én, a kinézetem, és tudom hogy Remény is a gyönyörűeket szereti. Én is. És Remény a világ leggyönyörűbb fiúja. A leggyönyörűbb szemekkel és a legédesebb mosollyal ami csak létezik! :-)
Amire ki akartam lyukadni, hogy én nem érzem úgy, hogy ő "nincs velem", nem érzek hiányt. Bár lehet azért, mert nincs egy "mintám" arra vonatkozólag, milyen jó is tud lenni az amikor viszont szeretik az embert... így most én magamnak "kiegészítem" az álomvilágommal, kb mint amikor levágják valakinek a lábát, tehát már a valóságban nincs, de érzi hogy ott van továbbra is....... Remény sincs nekem, de én érzem hogy van, mert a vágyaim és érzéseim iránta kiegészítik számomra, elhitetik velem hogy VAN. Ez azt hiszem az önmagam védése, a végtelen fájdalom elviselhetővé tétele, önbecsapás, de végülis nem csapom be annyira magam, hiszen én önmagamnak megalkottam őt, egy "képet", egy a képzeletemben valósan jelenlévő társat. Minden éjjel vele vagyok és gondolok rá, nézek a szemébe és érzem hogy mindenkinél jobban szeretem. Bárcsak ebből egy töredék is akár eljutna hozzá. Mármint az érzésből, és nem a "nyomulásból", ami annak tűnhet a blogomban, de én azt sem bánom, ha nem olvassa, azt sem ha igen, csak ne legyen neki rossz semmilyen szinten, ez az egyetlen vágyam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése