~ Csakis Önmagadnak akarj megfelelni!

Ma, ahogy a pro ana fórumon chateltem kicsit Moon-nal, szöget ütött a fejembe az egyik mondata. A lényege az volt, hogy:

"Ne másoknak akarj megfelelni, hanem önmagadnak!"

És ezzel tökéletesen egyetértek, de sajnos nem ilyen egyszerű a történet. De ha belegondolok, tényleg mi értelme állandóan próbálni olyanná válni ami szerintem bejönne Reménynek? Ugyanis mégha lenne is értelme, és sikerülne is eltalálnom az "ízlését" most ezt bármire vonatkozólag, akkor is hol lennék én közben, az aki vagyok valójában? Közben teljesen elveszítem a saját egyéniségem, a lelkem, és teljesen megváltozom, és ami pedig szörnyű lenne, hogy lehet már nem is tudnék ismét az lenni aki voltam, aki valójában lennék. És igen, már sajnos azon az úton vagyok, hogy visszafordíthatatlanul változom, amitől szenvedek, mert ez nem én vagyok! Az, hogy állandóan leszedem a blogom, mert annyira gyötör a bizonytalanság, hogy mit gondol R erről az egész blogról, meg rólam. Az, hogy már Facebookon sem posztolok semmit, vagy ha elvétve mégis, akkor megbánom, attól félve, hogy "nem felelek meg neki". Ez így nagyon nem oké.... és ki tehet erről? Csakis ÉN! Mert ilyen hülye és reménytelenül szerelmes vagyok. Mert lemondok a saját személyiségemről, hogy "megnyerjem" Remény szerelmét. Mialatt persze ezt úgysem fogom elnyerni, mert ezek a dolgok nem így működnek. Vagy ha sikerülne is picit "megérintenem" őt azzal akivé válok, akkor is mit érne az egész, ha közben elveszíteném a lelkem, és már semmiben nem találnék örömet. Mert jelenleg ez a helyzet. :-( Szenvedek a megfelelni akarástól, és attól, hogy bármit teszek, bármennyire igyekszem, SOHA nem leszek az, aki neki az IGAZI. Nos, jó hogy erre is rájöttem :-S De tudjátok már nem is annyira fáj ez, mert már olyan régóta nem vagyok önmagam, hogy tulajdonképpen már az "sem zavar", hogy nem felelek meg. Mert már megszoktam. És tudom, hogy ezért senki nem hibás, főleg Ő nem. Mert valószínűleg nem vagyunk egymáshoz valók, bármennyire is szeretném ezt hinni. A korkülönbség amúgy is rettentően zavarna engem, gondolom őt is, és tutira hogy meleg is, meg minden egyéb, szóval rohadtul örülök mondhatom annak, hogy nő vagyok, és nem az aki akarnék lenni. Sokszor szerettem volna fiúnak születni... a fiúknak jóval nehezebb a helyzetük, szerintem, de néha úgy érzem, a fiúk lenézik a nőket, mert mi olyan "sebezhetőek", "naivak", "gyengék" vagyunk. Hát éppen ezért próbálok erőmön felül "teljesíteni", pl azzal hogy lefogyok kórosan soványra, és bebizonyítom, hogy tudok "tökéletes" lenni. Nem tudom mit lehetne belőlem / magamból kihozni, de érzem, hogy valamit ki lehetne.... de az rengeteg munka lenne. Rengeteg szenvedés és önkontroll. Engem még ez sem zavar, csak tudjam, VAN ÉRTELME. Az ember az álmaiért szinte bármire képes. ÉN IS! Szóval nem adom fel, egyszer az leszek aki lenni akarok! Most egy db-ig stagnáltam, de most kitaláltam egy új tervezetet arra vonatkozólag, hogyan tudnék lefogyni Június 30-ig 43 kg-ra. Reálisnak tűnik ez az érték, mivel úgy állítottam össze a tervet. Majd ide is beszúrom, talán a következő bejegyzésben. :-) Most el lehetnék keseredve, mert olyan magányosnak érzem magam, bár vannak akiket érdeklem "talán", de nekem mégis csak egyvalakin jár az eszem. De az is furcsa, hogy még TŐLE sem akarok semmit, csak a tudatot hogy szeret. De a kontakt már zavarna, vagy nem tudom.... megszoktam a magányt, az egyedüllétet. Most ami kicsit feldobott az a torna volt ma, és mostmár mindennap fogok, mert való igaz, hogy boldogsághormont termel. :-) Ma azért erőltettem meg magam, mert ittam 1 kávét, és kétségbeestem hogy a tejporban túl sok kalória van, ezért letornáztam. Most ettől jobb kedvem lett. :-) Tényleg nem vagyok most nagyon lent, annak ellenére hogy meglenne rá az okom.