Van a szeretet lángja... ami nem alszik ki, ha elég erős. Ez tart minket életben. Engem a Remény iránt érzett szeretet tart életben. Néha azt érzem, el akarok tűnni, de csak azért, mert hátha neki az jobban bejönne. Önszántamból, saját elhatározásomból nem valószínű, hogy semmivé akarnék válni. Sokkal jellemzőbb rám az, hogy szeretnék valaki lenni. Szeretném ha figyelnének rám az emberek, vagy legalábbis jelentenék valamit. Azért mondjuk nem lennék valami híres vagy népszerű figura, az sem lehet jó. Régebben gyakran álmodtam olyat, hogy a Való Világban szerepelek, de nem volt jó. A valóságban semmi pénzért nem akarnék ismert lenni. De azért szeretném, ha az emberek észrevennének, és fontosnak tartanának. Számomra olyan furcsa, és érdekes, hogy R nagyon visszahúzódó a neten... vajon a valóságban is? Vajon ő is antiszociális? Persze szerintem ez jó dolog, nekem tetszik. Jobb mint mindig kitűnni. Meg azokat az embereket jobban észreveszik, akik nem olyan feltűnőek... nekem legalábbis jobban feltűnnek... mert azt lesem, ki az aki ritkán van fent.... nekem nem tetszik az, ha valaki túl sűrűn szerepel. Mindegy hol. De jobb a szolidság, visszafogottság. Hát nekem nehézséget okoz olyannak lenni... de azért picit már jobban megy. De még mindig van min dolgoznom. Vannak akik mindent megtesznek azért, hogy lépten nyomon szerepelhessenek... úgy tűnhet néha, hogy én is, vagy csak úgy érzem néha, hogy túl sokat vagyok jelen, pedig nem olyan vészes... nem tudom. De én pl nem azért "tűnök fel" gyakran, mert ki akarok tűnni. Egyszerűen szeretném érezni, hogy létezem, hogy életben vagyok, és nem csak egy semmi vagyok. Facebookon mondjuk - szerintem - nem túl sűrűn nyilvánulok meg, csak úgy átlagosan. Persze attól még más érezheti azt hogy ez is sok. Vagy éppen hogy kevés.... eléggé rossz már a megítélőképességem, vagy csak nem merek mondani egy adott dolgot, hogy melyik, nehogy rosszul ítéljem meg, vagy hibázzak. Ha nagyon reális akarok lenni, akkor szerintem a FB-én nem nyilvánulok meg sűrűn. De én néha még ezt is rengetegnek érzem.... persze, mert R-t veszem alapul, hogy ő egyáltalán nem... és mellette én sok vagyok. Ha meg a blogot nézem, a blogomat, akkor meg ugye rengeteget vagyok jelen.... néha tényleg csak el akarok tűnni, mert félek zavarok másokat a jelenlétemmel. Pedig szeretek írni. És szükségem van rá. Amikor leveszem a blogot, akkor rosszabbul vagyok... vagy nagyon nem bízok magamban. Kéne valaki, aki szeret és elfogad így, és aki nekem is fontos. Szar kimondani, de úgy igazán csak egyvalaki fontos nekem.... igen, R. Vagyis ha a szeretetet nézzük, én lehet képtelen vagyok a szeretetre? Vagy ez másoknál is hasonlóan lehet? Jó, persze itt van anyu, mama, apa, tesóm, meg a családtagok... de vajon szeretem én őket? Vagy csak úgy van, hogy ez ugye magától értetődő, hogy fontosak, mert "hozzám tartoznak".... de ha belegondolok, én nem érzek olyan hű de nagy intenzitású szeretetet... sőt ha őszinte akarok lenni, akkor olyan semleges... szörnyű, hogy nem tudok szeretni. De tudok. Reményt őszintén és valósan és tényleg szeretem. Iránta érzem a szeretetet, és szükségem van rá. Felé tényleg érzek szeretetet, sőt szerelmet. De a többi ember úgymond hidegen hagy... csak amikor baj van, vagy beteg az egyik családtagom, akkor mondjuk aggódom érte, de akkor sem azért, mert annyira érzem a szeretetet, hanem valahogy automatikusan jön az aggódás, mert így "természetes". Viszont ha Remmel lenne valami akkor fájdalmat és félelmet is éreznék, tényleg őszintén aggódnék érte, mert irányában érzem az igazi szeretetet. Úgy érzem csak őiránta vagyok képes szeretetet érezni, mást nem szeretek. Vagy ha igen, akkor nem élem át.....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése