~ Kiborít az emberi természet

Mondhatnám hogy "JÓL" sikerült a Karácsony. De ez nem igaz valójában. Persze, látszatra minden tökéletes volt - az elejét leszámítva, de majd erről később (vagy nem). Minden "szuperül" sikerült, együtt volt a család, s még egy német lánnyal is kicsit összebarátkoztam, Imi barátnőjével. (Imi - Imre fia). Mindenki olyan rendes, normális, beszédes, elnéző, szeretetteljes volt. Én belül mégis ordítottam, s azt kívántam, legyen vége, de nem csak a Karácsonynak, hanem az egész életnek. Igen, elkeseredett vagyok nagyon. S bár megjátszottam egy db-ig, hogy mennyire boldog vagyok, mert a család előtt Karácsonykor ez a legjobb választás, mégis csak sírtam és sírtam "odabent". R nem írt egy szót sem. Azt hiszem végleg kivonta magát a forgalomból. Már ami a netes életét illeti. Ettől féltem... hogy már ott sem lesz. Illetve itt. Mert nekem a net az itt, és a külvilág az ott.

A Karácsonyi kajálásoktól féltem, de most nem akartam eljátszani a különcöt, egyszerűen el akartam vegyülni, nem akartam kitűnni semmivel, s ezért ETTEM. Nem sokat, de mégis valamennyit. Normál adagot szedtem a levesből és a másodikból is. Na, azért sütit már nem ettem. Persze nem bírtam elkerülni, hogy szóba ne hozzák a "fogyásom". Ami nem gond csak eléggé kellemetlenül éreztem magam amiatt, hogy mindenki azt mondogatta, mennyire sokat fogytam - s én közben arra gondoltam, hogy NEM ELEGET. S hogy még mindig fogynom kell, mert rohadt hájas vagyok, és rohadtul nehéz fogyni, és hogy sosem fogom elérni azt amire azt mondanám - elfogadható. 

S egész nap a fogyókúra és R körül jártak a gondolataim. Minden szó, mondat arra emlékeztetett, hogy FOGYNOM KELL. 

Gyűlölöm a Karácsonyt. Szerintem mindenki így van vele, bár van aki tudja talán élvezni. És gyűlölöm az összemosolygásokat, amik nem rólam és nem nekem szólnak. Igen észrevettem egy ilyen pillanatot, s rohadtul szarul esett. Olyan kirekesztve éreztem magam. Én nem akarok SOHA senkit ilyen helyzetbe / érzésbe taszítani. Inkább lemondok mindenféle jó érzésről. Inkább a szenvedés, önkínzás, önpusztítás, önmarcangolás. De az hogy én ne vegyem észre azt, hogy valaki milyen magányos, mialatt tegyük fel én pont jól érzem magam - az számomra maga a HALÁL. Én akarok szenvedni, nem akarok egy unszimpatikus figura lenni, aki az önző vágyainak él, és meg is éli őket. Szenvedni akarok, persze nem, de inkább mint az említett dolgok.

Gyűlölöm magam.... és gyűlölöm az egész emberiséget. Minden hibás, minden szar. Magamban is rengeteg hiba van... nem akarom!!! Ki akarok szállni, még mindig. Legyen már vége az egésznek, könyörgöm...! Csak a szenvedés van már évtizedek óta. Ez a mocskos hülye emberi természet, amivel együtt kell élni - akár így, akár úgy. Most tudom, NAGYOOON pesszimista és unszimpatikus vagyok. De ha ez van akkor ezt írom, nem fogom megjátszani hogy ilyen meg olyan happy vagyok - legalábbis a blogomban nem. Gyűlölöm az emberi kapcsolatokat. Remete akarok lenni. Mármint ezt most nem átvitt értelemben, hanem tényleg, a szó szoros értelmében. Nem akarok érintkezni senkivel.