Azon gondolkozom most, hogy mennyire lemaradtam mindenről az életben, és hogy csak plátói szerelmeim voltak... 30 éves leszek 1-2 hónapon belül, s képzeljétek... még soha nem csókolt meg senki, s én sem senkit. Létezik ilyen? Kérdezhetitek. Igen létezik, itt vagyok rá az élő példa.
Vajon miért alakult így?
Egyszer még gimiben a gólyabál utáni bulin, egy fiú meg akart csókolni - részegen - én akkor nem hagytam neki. Úgy voltam vele, az első csóknak nagyon varázslatosnak és csodálatosnak kell lennie! Akkor még nem sejtettem, lehet soha nem kapok csókot senkitől, és nem lesz alkalmam adni sem. Így alakult hát, hogy 30 évesen, nem tudom milyen a csók. De talán nem is bánom - mert ha nem olyan emberrel váltasz csókot, akit szeretsz, szerintem akkor nem lehet valami kellemes élmény. Én nagyon szeretném ha egyszer sor kerülne rá, hogy a szerelmem adja az első csókot. Bár annyira nem is vágyom csókra, úgy érzem aszexuális vagyok. Számomra a legfelemelőbb érzés ha érezhetem a közelségét annak akit szeretek. A legtöbb ami idáig történt, az asztrálszex (nagyjából azt jelenti, hogy fekszel az ágyadban egyedül, és úgy érzed a szerelmeddel vagy, mintha jelen lenne fizikálisan is, mozogsz, s érzed ŐT. Persze valósan nincs jelen, de pontosan olyan érzés mintha ott lenne veled). Szóval ezidáig ez a legintenzívebb és egyetlen szexuális élményem az életemben. Bánom? Nem tudom, nem igazán. Csak azt, hogy ha szeretek valakit, az olyan elérhetetlen. Soha nem teljesül be... de talán ezért tart olyan sokáig, és ettől olyan szenvedélyes :-)
Valójában úgy érzem, nagyon is élő kapcsolatom van Remmel. Mivel valósan nem éljük át, s ő "nincs jelen", így megalkotom a fejemben és álmaimban a "kapcsolatunkat". És egészen valós élménnyé alakul. Olyan mint egy hologram. :-) A kép megvan, az élmény megvan, csak éppen "nem valós". Mégis úgy érzem, van valami valóságalapja... hiszek a megérzésekben. =)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése