Ez egy király zene. Bár rám nem igaz az, hogy nem vagyok szerelmes, de azért tetszik. Jó lenne ilyennek lenni, talán. Vonzó dolog. Csak rohadtul nem értem, miért így van összerakva ez a világ, hogyha valakit mellőzünk, és le sem szarjuk, az tapad ránk, aki után meg vágyakozunk az le sem szar minket. Végülis logikus, de nincs jól.
Most egy film jutott eszembe. (Lain - Serial Experiments). Vajon melyik énem az igazi? A vad vagy a szelíd érzelmes? Két énem van. Van egy aki rossz és sötét, és senkiben nem bízik, csak kételkedik, és hidegen elutasít mindent és mindenkit. Ezt általában nem mutatom ki, csak amikor pörgök. Olyankor képes vagyok megbántani azokat akik a legközelebb állnak hozzám. Akarok vad lenni, de ugyanakkor ez csak pillanatnyi, olyan múló illúzió foszlány.... pillanatnyilag tetszik, de aztán már teher. Aztán már olyan fényét vesztett valami. Mint egy drágakő ami a porba hullik. A vadság a drágakő, a por pedig az emberek akiknek megnyilvánul. Mihelyst az embereknek ezt mutatom, olyan fénytelen lesz, mert az emberek nem fogadnak el. Nem fogadják el ezt. Engem. A vadság, csak látszat dolog. A szeretet túl képlékeny, túl sebezhető. Hát melyik oldalon kéne állnom? Mit képviseljek? Azért mégiscsak a szeretetet kéne, de túl sok cukormáz tapadt rá. Ez nem tetszik. el lett csépelve. De amit írok az mind őszinte és igaz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése