~ Perfection is a Myth

Ma beszélgettem vkivel Facebookon az üzenőfalamon, mert beposztoltam egy képet, és írt rá vmit, én pedig válaszoltam, és elkezdtünk beszélgetni, de valójában csendes akartam maradni, és nem megnyilvánulni, csak úgy éreztem bunkóság lenne, ha nem reagálnék rá, ezért elkezdtünk viccelődni a képről. De most olyan rossz érzés, hogy megint nem maradtam a "háttérben", és nem bírtam ki, és..... szóval az igazságot megvallva, hogy nem tudtam olyan lenni mint R. Tudom talán ez már "túlzás", hogy ennyire "utánozni" akarom, de nagyon nem tudom, hogy mi az ami neki tetszik, szerintem az amilyen ő, legalábbis nekem nagyon tetszik, vagyis engem nem zavarna ha írogatna másoknak, de az zavar hogy én írogattam. És most ezen is aggodalmaskodok, tök hülyeség tudom. Meg azon is hogy nem bírom felhívni, bekapcsolni a telefont meg nem merem. Annyira a félelmeim rabja vagyok... illetve a szorongásaim rabja. Túl sokat agyalok dolgokon, mindent tudni akarok biztosan, és mindent tökéletesen akarok csinálni, de semmi sem sikerül. Minél görcsösebben akarom, annál "rosszabb a helyzet". :-( Azt hiszem le kéne szarnom mindent, de én nem ilyen vagyok, nem tudom ezt tenni. Túlzottan befolyásol mit gondolnak mások, de főleg az hogy R mit gondol. És mindenféle "elméleteket" gyártok hogy biztos ezt vagy azt gondolja, pedig úgysem tudok belelátni a fejébe, pedig nagyon szeretnék, de lehet nem lenne jó nekem. Azt hiszem túl bonyolítom a dolgokat, egyszerűbben, lazábban kéne venni.... de azt hiszem egy db-ig semmit nem fogok posztolni a Facebookra.

Ha nem tudom tökéletesen csinálni, amit csinálok, inkább bele sem kezdek. Ez a baj velem.... Ettől szenvedek, ezért nem merek telefonálni, mert félek nem leszek tökéletes, SŐT.... Nagyon is egy nulla vagyok, mégcsak jól sem tudom csinálni, nem tudok megfelelni. Ez szenvedés nekem, mert így mindentől és mindenkitől elzárom magam. Egyedül itt a blogban tudok (merek) írni, de talán egy idő után, ha valami negatív visszajelzést kapnék, mindenhonnét eltűnnék. Azt hiszem megközelíthetetlen vagyok, de nem akarom ezt, nem akarom... de én ilyen vagyok, elzárkózom, mert félek. :-(

És most délután jönnek az unokatesómék, akik Egyetemre járnak, nagyon okosak és intelligensek, én a nyomukba sem érek, 2 Egyetemet csinálnak egyszerre, én meg itt  vagyok betegen egy szakközépsuli végzettséggel, komolyan mint egy nyomorék vagy béna, hozzájuk képest... nem tudok úgy társalogni mint ők, olyan érdekesen, olyan választékosan megfogalmazva. Persze tudom annak is megvan az "átka", mert ők sem mindenkivel tudnak beszélgetni, akikben esetleg "félelmet" kelt ez az okosság (mint bennem), szóval nem tudom igazán mi az ami jó és megfelelő, de annyira félek, hogy rosszabb vagyok másoknál, holott legbelül tudom, én sem vagyok rosszabb, de megfelelő sem vagyok és ez fáj...

(Egyébként egy saját stílust kéne kialakítanom, valami egyedit, amit más még nem alkotott. De azt ki kéne találnom, és tényleg egyedi kéne hogy legyen.)

Nagyon szeretem.... R-et.