~ Barátok

Az egyik fórumon olvasgatok, és valaki arról ír, hogy az ana miatt elveszítette a barátait. Hát őszintén szólva nagyon átérzem a helyzetet, mert én is kb ilyen szituációban vagyok. Nincsenek barátaim, mert elzárkózom, neten egy-kettő akiknek néha írok, és ők is, de nem viszem túlzásba - persze nem szándékosan, hanem a gyengeség miatt nem tudok írni. A blogomba még akár éjjel is felkelek írni, ha eszembe jut egy-egy gondolat, amit meg akarok osztani, de nem sok erőm van. Itt van pl R, mármint úgy értem őt a barátomnak érzem (még annál is többnek), de vele sem tartom már a kapcsolatot, mert nem tudom kész lenne e tolerálni ezt a sok szarságot amiben vagyok, a másik meg az, hogy nem is akarnám terhelni vele, meg nem is tudnám. Maximum ha olvassa a blogomat, akkor értesül a dolgokról, de amugy nem beszélgetünk. Sajnos. Mert emlékszem régen sokat beszéltünk Skype-on, meg chatre is feljárt, de szerintem ő sincs jól, hiszen egy ilyen evészavarból szinte lehetetlen kigyógyulni. Én néha bűntudatot érzek amiatt, hogy beszámolok itt arról, hogy fogyózom, meg nem eszek, meg hányok, gondolom szörnyű olvasni... nem ez a célom, hogy valakit magammal rántsak, csak már végső elkeseredésemben írok ide, mivel nincs kivel megbeszélnem ezeket. Aki nincs benne az nem érti, aki benne van azok féltik egymást, és próbálják visszarántani az egészségesebb "létezésbe", na de így aztán nem marad senki akinek ezeket tényleg el lehetne mondani... persze vannak ilyen fórumok, és ott pl jó néha beszélni a mindennapi gondokról. Bár nem nagyon szeretek panaszkodni, azért mikor már túl sok akkor muszáj valahogy kiadni a sok fájdalmat, kínzó érzést magunkból. Ez az egész egy küzdelem, harc.

Na de a barátokra visszatérve... én elveszítettem akiket szerettem, vagy azért, mert én vagyok beteg, vagy azért mert ők is ugyanolyan betegek, és elzárkóznak. Én is elzárkózom, egyedül a "legjobb". De hiányoznak a barátaim, és a velük való kapcsolat. De túl gyenge, erőtlen vagyok.