~ Helyzetjelentés

Nézzétek el nekem, de egy kicsit kijöttem a blogírásból, kb egy hétig törölve volt ez a blog, a harmonydark, de aztán kaptam visszajelzéseket, hogy hiányzik a blogom, meg hogy többen is olvasták, így mégis visszateszem, és folytatom :-) Remélem R-et nem fogja zavarni, ha róla is említést teszek elég gyakran, hiszen szerves része életemnek, és hazugság lenne, ha eltitkolnám azt amiken gondolkozom, amik foglalkoztatnak, tehát egyértelmű, hogy beleveszem ŐT is a blogba, hiszen úgy érzem valamilyen szinten hozzám tartozik Ő (is), illetve konkrétan úgy érzem, összetartozunk - persze lehet ő másképp érzi. 

Na, mik is történtek az egy hét alatt? Először is, még mindig gyáva vagyok telefonálni R-nek és bekapcsolni a mobilomat. Általában éjjel 1-2 óra felé kapcsolom be, csak azért, hogy lássam kik kerestek (bár nem csodálkoznék, ha már senki sem keresne, hiszen mindig ki vagyok kapcsolva), de meglepetésemre, még mindig keresnek bizonyos emberkék, R és néha anyuék, pedig tudják, sosem tudnak elérni, de szerencsére, ez nem tántorítja el őket, hogy hívjanak :-) Azért szerencsére, mert így érzem, azért mégis fontos vagyok, és nem adják fel, mert ők IGENIS beszélni akarnak velem. :-) Ez mindenképpen nagyon jó érzéssel tölt el, az már kevésbé, hogy én gyáva vagyok.

Na a másik "hír", hogy van egy új kis jövevényünk, egy cica személyében, akit Tigernek neveztem el, mert amikor megpillantottam, valahogy úgy éreztem, csak ez lehet a neve :-) Olyan volt mint egy mini tigris, a kis csíkos bundájával, és bátor természetével :-) Egyből "egymásba szerettünk", Tiger azonnal elfogadott gazdájának, s mikor még az árokban volt szegényke, és hívogattam Tiger névvel, egyből jött felém, feltartott farokkal, és dörgölőzött. Nagyon barátságos, ámbár sok viszontagságot megélt cicus. Ma is muszáj volt "megkínoznunk" akaratunk ellenére, ugyanis muszáj volt megfürdetni, és az talán felér egy macskánál a kínzással, na de teli volt bolhával és kullanccsal, és ha benti cica lesz, akkor muszáj megszabadítanunk - meg amugy is - az élősködőktől. Azt hiszem most hálás mégis, hogy megfürdettük, sokkal fürgébb, élénkebb és vidámabbnak is tűnik. Nagyon szeretem. Ő az én kis új "gyerekem". :-)

R nagyon hiányzik, de nagyon félek telefonálni, és félek ez nem fog megváltozni egyik pillanatról a másikra. Gyűjtöm az erőt és bátorságot, hogy felhívjam, de még nem sikerült annyira összeszednem magam. Pedig nagyon nagyon hiányzik! Minden percben rá gondolok. Nem túlzok. Ő a MINDEN számomra. Ő az Álmom. Annyira helyes és gyönyörű a legújabb képén is, az osztálytalálkozós képen. Ő a leghelyesebb az összes diák közül. De ez nem is csoda. Magasan és messze kiemelkedik közülük szépségben és helyességben. És sajnos soványságban is. Örülnék, ha hízna, mert féltem, félek hogy nagyon beteg, nagyon keveset eszik, ha egyáltalán eszik. Persze ahogy most kinéz, nos, gyönyörűszép, irtó helyes, és simán modellalkatú, de mégsem akarom hogy beteg legyen. Aggódom érte nagyon. 

Én még mindig fogyózok továbbra is, de most a macsek miatt nem volt időm és figyelmem az evésre koncentrálni, így épp annyit ettem, amennyi összejött, ami kb annyi volt, hogy reggeliztem normálisan, aztán más nem. Mondjuk még ez is több mint amennyit szoktam enni. Így most megint 47 kg-on felül vagyok. Tegnap még 46,8 voltam. Megint elkezdek holnaptól tornázni. És persze nem enni - durván. De azért ne féltsetek, meg sem kottyan már nekem a nemevés - megszoktam - mondjuk így. Tényleg egész jól hozzászokott már a szervezetem, így ez a "természetes" számára. A pro ana oldalakra még feljárok, megszokásból, de sokszor már nem érzem úgy, hogy bármit segítene, vagy hogy nekem arra szükségem lenne hogy a céljaimat elérjem. Valahogy már nem "élvezetnek" fogom fel ezt az egész ana dolgot, hanem nyűgnek, de olyasvalaminek, ami része az életemnek, és csak így tudok élni. Olyan mint mondjuk a fürdés, vagy alvás, hogy az ember "ösztönösen" csinálja, de nem gondolkozik rajta túl sokat, nem beszélget róla, egyszerűen csak csinálja, csak van, csak jelen van az életében. Nekem ilyen az "ANA". Sokszor már nehezemre esik kitárgyalni bizonyos étkezési szokásokat, vagy akár mindennap leírni, hogy mit ettem, hány kg vagyok. Jobban lefoglal az, hogy odafigyeljek az élet apró történéseire, amik feldobnak, mint az hogy arra koncentráljak, hogy beszélgessek az evészavarról. Nekem ez tényleg olyan mintha fogat mosnék, vagy tennék egy sétát vagy bármi más. Nem érzem szükségét, hogy kommunikáljak róla. De csak mostanság. Azért néha még megteszem, néha jólesik. De nem sűrűn.