Nem tudok aludni, pedig fáradt vagyok. Csak kínlódok az ágyban, de nem akarok altatót bevenni, mert nem akarok rászokni. Tegnap óta azon gondolkozom, hogy JOBB akarok lenni mint ami vagyok. Már megint előjött a megfeleléskényszer. A Facebookról töröltem a képet magamról, mert egyszerűen nem fogadom el azt aki vagyok, és szeretnék sokkal jobb lenni. Állandóan ezek a gondolatok jönnek, nem tudom kikapcsolni őket. Azon gondolkozom, hogy ha nem is mindenben de legalább EGY dologban lennék igazán jó. Amikor írok, nagyon odafigyelek, hogy ne ejtsek hibát, vagy nehogy elgépeljek valamit. Sokszor azonban előfordul, de mostanában MINDIG többször átolvasom az írásaimat. Maximalista vagyok. Ha belegondolok régen annyira "tudattalan" voltam, szinte semmi hibát nem vettem észre, tulajdonképpen nem is voltam kicsit se tudatos. De ez változik, és egyre inkább kiterjed a figyelmem mindenre, vagy legalábbis próbálok figyelni amire csak tudok. Úgy érzem a FIGYELEM - KULCSFONTOSSÁGÚ. Abban hogy Jobb legyek. Csodálom R-et. Szerintem ő mesterfokon űzi a tökéletességre való törekvést. Meg meg is valósítja. Úgy érzem, én sosem leszek olyan jó mint ő. Semmiben. Persze, nyilván, én nem leszek olyan mint ő - én másmilyen vagyok. De legalább valamiben igazán jó lennék! Nagyon igyekszem. Azt hiszem tényleg minden kis dolog, kis részlet nagyon fontos, hogy a helyén legyen. Ezért vagyok nagyon figyelmes, de még így is azt gondolom, kicsit sem vagyok jó, vagy elfogadható. Azt hiszem ez a görcsösség nagyon rossz, de ez nálam már kényszeresen jelen van.
A türelem is nagyon fontos. R-től ezt tanulom. Többféle módon tanítja nekem, talán akaratlanul. Lehet hogy ő teljesen más meggondolásból nem oszt meg semmit Facebookon. De az is lehet hogy azért, mert ez egyfajta tökéletességre való törekvés. Vagy csak nekem tűnik úgy, mert én egyébként is mindent tökéletesnek látok amit tesz és amilyen ő. Rajongásig szeretem, és szeretek benne mindent. De ezt nem fogom leírni neki, csak ide írom le. Azt hiszem a szeretet kimutatása akkor taszító a másiknak, ha ő nem érez hasonlóan. Ezért nem fogom kimutatni neki. Meg nem akarom magam mégjobban elásni előtte. Kitartó vagyok az elgondolásaimban, illetve azon vagyok, hogy minél többször leküzdjem a késztetéseimet, hogy írjak neki. Nem egyszer történt olyan, hogy megírtam egy nagyon hosszú levelet, de mégsem küldtem el. Ez már egyfajta önkontroll. Mint a fogyókúrában is, hogy volt hogy kimentem a konyhába, kinyitottam a hűtőt, de be is csuktam és visszajöttem a szobámba, nem ettem. Azt hiszem az önmegtartóztatás folyamatosan jelen van az életemben. (De még így sem eléggé). Ha én "önmegtartóztató" vagyok, akkor R. milliószor annyira mint én. És éppen ezért NEM VAGYOK ELÉG JÓ. A naplómat valószínűleg le fogom még venni párszor, mert az is az önmegtartóztatás része. Illetve az lenne, ha nem tenném állandóan vissza. Az a baj hogy közlésingerem van de ez ROSSZ. Nem vagyok jó. Sosem leszek, de állandóan küzdök, hogy olyan szintre jussak egyszer mint R. Azt hiszem ő a megtestesült önkontroll. De ezt nem rossz értelemben értem, hanem úgy, hogy nekem ez nagyon tetszik. Persze kinek ne tetszene ez?
Én azon gondolkoztam még, ha én lennék a legjobb, akkor senkit sem találnék elég jónak magamhoz. És valószínűleg R is így van vele. Azért nem mutat érdeklődést irányomban, meg úgy általában, mert ő már túlszárnyalta az embereket. Ő a legjobb, ezért nem lát senkit jónak, vagy vonzónak. De ezt sem rossz értelemben értem. Hanem ő véghezvitt valamit, amire nem képesek mások. De az is lehet megint, hogy ezeket megint csak én látom a dolgok mögé, mert a saját gondolataimat és elképzeléseimet vetítem ki a "viselkedésére". De mégsem gondolnám, hogy ezek csak képzelődések, hanem tényleg így gondolom. Azt hiszem nem jó érzés a tökéletesség utáni vágy, de mégsem tudok tőle szabadulni.
2 megjegyzés:
Jártam már úgy, hogy megtudtam egy fiútól, hogy szeret engem. Ő a legjobb barátom volt és mindig úgy tekintettem rá. Az, hogy megtudtam, hogy szerelmes belém... szerelmet táplál irántam, hogy ő másképp tekint rám, körülbelül kiűzött a világból. Minden megszakadt köztünk. Felháborított, nem bírtam elviselni, hogy az ő szerelmének én vagyok az alanya. Borzasztó érzés volt. Úgy haragudtam rá minden egyes alkalommal, mikor eszembe jutott ő, vagy csupán a neve, bármi vele kapcsolatban... szinte mindig összeszorítottam a fogam, ökölbe a kezem, és erősen próbáltam másra koncentrálni. Hozzászólni egyébként nem tudtam. Elkerültem őt. Ez közel 2 évig tartott, aztán elmúlt... s ismét nagyon jó barátok lettünk, azóta is azok vagyunk. Természetesen azóta változtak az érzései. Egyébként nem tartom normálisnak a reakcióm. Ugyanez egy másik fiúval is előfordult, bár akkor még felső tagozatos voltam iskolában, de az is ugyanennyire kétségbe ejtett engem.
Én nagyon értékesnek s fontosnak találom a szeretetet, ráadásul azt hiszem, hosszútűrő is vagyok... és hihetetlen, hogy így tudtam ezeket lereagálni. Pont én. Nem normális és nem értem.
A tökéletesség utáni vágy természetes. Talán a mi életünkben még természetes rossz, mivel elérhetetlen. De abban hiszek, hogy még elnyerhetjük a tökéletesség állapotát, de nem ebben a világban.
Harmony, szerintem kapásban az írásban jó vagy. :-)
Egy jó idézetet hoztam neked:
"Ne hasonlítgasd magad össze másokkal! Nem lehet összehasonlítani két különböző életet."
Köszönöm a hozzászólást Deb. :-) Nos igen, ismerős az amiről írsz, hogy a szerelem ténye, az hogyha megtudjuk valakiről, hogy "rajong" értünk, az valahogy taszító is tud lenni, akkor ha nem érez az illető úgy irántunk ahogy mi őiránta. Nekem is volt már ilyen, hogy valaki szerelmet vallott nekem, akivel addig szimplán csak jóban voltunk, és ez elrontott mindent, hogy ő kifejezte az érzéseit nekem. Valahogy onnantól kezdve, én másképp viszonyultam hozzá, és elkezdtem kerülni. De szerintem létezik olyan is, amikor a kapcsolatot nem rontja meg a szerelem, és ez olyankor, amikor a másik nagyon szeret minket. Ez lenne az ideális mondjuk... de sokszor nem úgy alakulnak a dolgok ahogy várjuk... én ezért már óvatosabb vagyok, a blogomat is ezért tettem priváttá, a fiú miatt, mert nem akarom elriasztani őt magamtól.
Én is hiszem, hogy egyszer elérjük majd a tökéletességet, és hogy az nem ebben a világban lesz... de talán már ebben a világban is dolgozhatunk magunkon, (pl fogyókúra, jobbá válás), én ezért próbálok meg változtatni a testemen, a kinézetemen, mert szerintem el lehet érni egy nagyon jó szintet, persze kemény munka, és sok szenvedés árán. Ami rossz, de mégis legalább a lehetőségünk megvan, hogy azokká válhassunk, akik szeretnénk lenni :-)
Az idézet nagyon szép, köszönöm!
Megjegyzés küldése