Legnagyobb félelmeim

Most Le szeretném írni mit érzek mikor ki kell mennem a házból:

Először is elkezdek nagyon feszült lenni, hogy nekem el kell hagynom a házat, és félek hogy a környezet, a levegő, a színek, a fények, a hőmérséklet, hogy minden teljesen más lesz, olyan amihez én nem tudok alkalmazkodni, ami számomra bántó lesz. A másikfajta félelem ami szintén jelen van ilyenkor - az a biztonságból való kiszakadás. Félek hogy "veszélyben" vagyok odakint. Félek hogy az emberek gondolnak valami rosszat rólam (ami nyilván simán megtörténhet, hiszen minden ember gondol valamit), de számomra ez félelmetes. De a leginkább attól félek amit az elején írtam le, hogy a környezet szokatlan és más lesz. Ezt még így senkinek nem tudtam elmondani, mert attól félek hogy kinevetnének emiatt. Az a baj hogy én nagyon érzékeny vagyok a változásokra, és megviselnek. Számomra fontos az állandóság a megszokott dolgok, a rutinok stb. Talán ez egy kicsit autista hajlam nem tudom (épp most néztem egy ilyen filmet, Spellbound ajánlotta). Szóval valahogy keveredik bennem ez, a szociális fóbia és az agorafóbia.

A fő diagnózisomat paranoid skizofréniát meg kicsit sem érzem.

A nagyobbik félelmem az, hogy az emberekkel találkozzam.... vagyis hogy pontosan attól félek nagyon. Nem tudok találkozni senkivel mert félek. Félek, hogy nem felelek meg, hogy nem vagyok elég szép, jó, megfelelő, elfogadható. S ez a félelem olyan nagy fokokat ölt, hogy ez gátol abban is hogy normálisan éljek. Így bezárkózva élem a mindennapokat. Kínlódva, de mégis a számomra legtűrhetőbb módon. Az ha találkoznom kell emberekkel megrémít, és pánikba ejt. Számomra fontos hogy ne kelljen senkivel találkoznom. Szeretném ha az emberek ezt elfogadnák és megértenék - tudom hogy nagyon nehéz.

Most olvasom neten:

"Agorafóbiáról akkor beszélünk, ha az otthon vagy más biztonságos hely elhagyása nehézséget jelent, mivel az egyén fél, hogy nyilvános helyen rosszul lesz, vagy a tünetek jelentkezése esetén nem tudja gyorsan elhagyni a helyszínt."

- Ez totál rámillik.