Van egy írás, amit most találtam az egyik blogban, kutatva a neten. Sajnos nem én írtam (bár néhol kicsit átírtam), de pontosan így érzek. R-nek ajánlva:
Remény
Remény
"Kétely? Remény? Boldogságban szomorúság? Fura, hogy vagy nekem. Fura, hogy úgy vagy nekem, hogy nem vagy sehogyan sem. Nem érek hozzád. Nem merek hozzád érni. De nézlek. Fürkészem mosolyod, a tekinteted. Várok. És élvezem azt, ami jut nekem. S ha csak EGY mosolyt tudok arcodra csalni egy nap, már az is elég, mert akkor igazán az „enyém” vagy. Remélek? Mint oly régóta… Megtaláltam BENNED azt, amire oly sokáig vágytam. Minden megvan BENNED, amire szükségem van.
Küzdenem kellene? Nem vagyok elég bátor. (DE! Érted az leszek!) De hiszem, hogy a szememben olvasol és a szívemet látod. Nem tudom, de érzem… Mintha érezném, hogy szeretsz… De olyan sok a kétség és nem jön rá felelet. Félelem mar szívembe, hogy csak egy pillanatnyi érzés vagyok. Csak egy pillanatig "szeretsz", ha szeretsz... elgondolkodtat, mit jelentek neked… Vajon gondolsz-e rám, mikor nem vagyok veled… szeretném azt hinni, hogy BENNED élek és szeretném azt hinni, erőt adok és boldogságot. Szeretném azt hinni, hogy épp erre vágytál, épp ilyen valakire, aki ezt kínálja neked. Nem vagyok se jó, se szép, se okos. se gazdag. … és tökéletes sem… De tudatomon és akaratomon kívül, úgy, hogy mellettem sem voltál, ÉRTED jobbá váltam, válok – azt hiszem.."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése