Igaziból Szeretem

Tegnapelőtt beszéltem R.-el telefonon. :-) Ő hívott, de mivel ki voltam épp kapcsolva, én hívtam vissza. Rögtön felvette. Azt hiszem a találkozó ügyében hívott de az a helyzet, hogy én TUDOM magamról, hogy nem tudok elmenni rá. Ezt egy korábbi blogbejegyzésemben írtam is. R már tudja hogy szerelmes vagyok belé, és próbálta a tudtomra adni finoman, hogy ő nem érez semmit, amit én egyből levettem, és nem akartam hogy neki ez az egész dolog kellemetlen legyen. Én tulajdonképpen nem várok el semmit, és bárcsak ezt valahogyan a tudtára adhatnám. Én nekem elég az hogy Ő létezik, és szerethetem. =) Persze akkor lennék a világon a legboldogabb, ha viszont szeretne, de akkor sem tudnék "mit kezdeni vele", csak ugyanezt, hogy innen távolról szeretném továbbra is. Nekem a puszta léte megnyugtató és kielégítő. Nagyon hiányzik az hogy pl sms-t írhassak neki mindennap, és kifejezhessem az érzéseimet neki, de nem akarom zavarni, és valószínűleg nem is nagyon örülne ha ezt tenném, ezért nem teszem.

A telefonban szóba került a blogom, és az, hogy ő olvasta pár bejegyzésemet, és rákérdeztem hogy zavarja e, mert ha igen akkor nem fogok írni róla. Azt mondta nem zavarja, de nem tudom igazán mit tegyek, mert szükségem van arra hogy kifejezzem néha amit érzek, de ha zavarná akkor levenném a blogomat, vagy csinálnék egy másik - titkos blogot - amit csak pár ember találna meg. De én szeretném kifejezni magam, szeretnék írni, mert az írás a mindenem.

Szóba került az is a telefonban, illetve rákérdezett R., hogy én iránta nem e csak azért érzek, mert nem nagyon megyek emberek közé, tehát ilyen "elszigetelt" életmódot élek (nem így fogalmazott, de azt hiszem ez volt a lényege). Erre azt kellett volna válaszolnom - mivel úgy érzem - hogy én Őt úgy ahogy van szeretem, és a szerelem nem függ semmitől, nem határozza meg ki milyen életet él, tehát egyértelmű, hogy nem ezért szeretem, nem egy "alternatívaként", nem azért mert nincs más, hanem mert én ŐT TÉNYLEG SZERETEM. Ehelyett hebegtem valami hülyeséget, valami olyasmit, hogy néha összezavarodok az érzéseimet és gondolataimat illetően, tehát nem tudhatom. De ez nem volt igaz, mert én TUDOM, hogy Tényleg szeretem Őt, mindentől függetlenül!

Szóval ezt is elrontottam, nem tudtam elmondani élesben az érzéseimet, de talán jobb is, mert ő nem érez irántam. Így meg legalább nem hoztam ismét zavarba vagy kellemetlen helyzetbe. A lényeg, nagyon kedves volt a telefonban, főleg a találkozóról beszélgettünk, hogy hol lenne, hogyan zajlana nagyjából, kikre gondolt hogy jönnének. Képtelen voltam azt mondani hogy nem megyek, nem akartam megbántani és csalódást okozni, de utólag írtam neki egy emailt hogy nem tudok menni. Lehet így is megbántottam - akaratom ellenére. De a betegségem miatt nem tudok emberekkel találkozni.