Azt hiszem, fel kell adnom abba vetett reményemet, hogy R valaha is szeretni fog "úgy". És mostanában egészen kezdem "elfogadni" ezt a tényt, bár még mindig szeretem, nagyon, ugyanúgy mint korábban, de nem várhatok el semmit tőle, és nem reális az egész dolog. Valójában nem is vártam el semmit, nem vártam azt hogy "belém szeressen", nem vártam azt hogy kapcsolatunk legyen, semmi ilyesmit.... csak mindig hiányzik, de ez mindig is így lesz, és nem tehetem meg azt hogy tudva hogy reménytelen az egész dolog, mindent kizárok az életemből, a szeretetet, az új lehetőségeket. Vannak emberek akiknek talán fontos vagyok és képesek lennének szeretni szerelemmel, (hozzátenném számomra a szerelem kicsit más fogalom mint másoknál) s talán esélyt kéne nekik adnom és magamnak a boldogságra. A "gond" az hogy nagyon szeretethiányos vagyok, és szükségem van törődésre, szeretetre, a reménytelenség fáj... túl gyenge vagyok, nem tudok harcolni, pedig szeretnék, a szerelmemért, de tudom hogy a "harc" nem megoldás, nem érek el vele semmit, csak rosszabb lenne minden. Nem tudom mit tegyek, nem reménykedhetek örökké, bármennyire is fáj... Ezért most úgy határoztam, hogy nem foglalkozok egy db-ig R-el. Megpróbálom elfelejteni Őt (tudom hogy kudarcba fog fulladni), de azért megpróbálom. Mivel amugy sincs jelen soha szinte, így nagy változás nem is lesz. Jobb lesz így. (Még akkor is ha nem :-D).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése