Rájöttem valamire önmagammal kapcsolatban.... mindig olyanokba szeretek bele akiknek "nem kellek". Rájöttem arra, hogyha ezek az illetők, akiket megszeretek azt mondanák egyik nap, hogy ők is belémszerettek, akkor szerintem elmúlna az érzelem bennem.... nem tudom miért van ez de biztosan érzem.... valamiért nekem a beteljesületlen szerelem a vágyam, kínlódni, szenvedni akarok, és azt akarom, hogy harcolnom kelljen a szerelemért, pedig ki szeret szenvedni? Szerintem senki, én sem, mégis lételemem a szenvedés, vagyis, mivel ezt ismerem, ezt élem nap mint nap, ezért mást nem nagyon tudok elképzelni és elfogadni... persze, ha egy nap tényleg boldog lehetnék, azért mindent feladnék, és nem akarok szenvedni, de ez a lelkem része valahogy, és nem tudom elengedni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése