Nem tudom feledni Reményt

Még mindig reménytelenül szeretem Reményt... (milyen fura kis szójáték lett ebből). Nem értem miért nem tudok valaki olyat szeretni aki engem is szeret..... vajon ez az élet sajátja, hogy mindig olyanba szeretünk bele aki nem tudja ezt viszonozni? Talán azért szeretem Reményt, meglehet, mert tudom legbelül hogy soha nem lehet semmi közöttünk, ezt Lilith nagyon jól megfogalmazta, hogy mivel eleve félek a találkozástól és a kapcsolatoktól, ezért olyan személybe szeretek mindig bele akinél tudom hogy soha semmi esélyem nincs. Talán így van, de ha azt mondom igazán szeretem őt, és egyszer azért jó lenne találkozni is, akkor ez nem állja meg a helyét. De ki tudja, lehetne ezt elemezni meg minden. De a szerelem soha nem logikus. Ó Remény, mondd miért vagy te Más, miért vagy ennyire fiatal, vagyis én miért vagyok ilyen "öreg" hozzád, hogy szerethettelek meg ilyen nagyon? pedig semmit nem tettél ezért hogy szeresselek, sőt.... de én mégis nagyon szeretlek, mindenkinél jobban. Tudom, hogy semmi esélyem, és ezért nem is hozom szóba ezt a dolgot, sőt próbállak nap mint nap kiverni a fejemből. De nem megy... nem bírom már magamban tartani ezt, csak szenvedek, becsapom magam és másokat is, mert én Téged szeretlek, de folyamatosan olyan szituációkba kerülök, amelyekben "hazudnom kell", vagy legalábbis eltitkolnom hogy én Téged szeretlek. Tudom, tudom mit gondoltok, akik olvassátok a naplómat - túl "gyakran" vagyok szerelemes, és túl könnyen esek szerelembe.... pedig ez nem így van... végülis a naplómat már kb 2003 óta írom, de most nem néztem vissza mióta. A lényeg, hogy 8 év alatt kb 3-4-szer estem szerelembe, vagy még ritkábban, talán 2-3-szor. és mindig azért lett "vége", mert reménytelen volt. Ami érdekes, vannak akik írnak nekem, hogy szeretnek, de akikbe beleesek azok sosem szeretnek viszont... miért van ez? Ha szerethető vagyok, és értékes, akkor miért nem lehet az hogy akit én szeretek az viszont szeretne? Vagy megfordítom: miért nem tudom igazán szeretni azt aki engem szeret? Vannak időszakok, mikor alig bírom már, hogy ne írjak sms-t Reménynek, de még olyankor is visszafogom magam, mert világosan kifejezte, hogy ő NEM szerelmes belém. Hát ez érthető is, 28 éves vagyok, ő 20, ez a világ legtermészetesebb dolga, hogy nem érez irántam..... csak azért imádkozom, hogy elfelejtsem őt. Mert tudom, ha szeretne sem lenne jövője ennek. A korkülönbség miatt. De különben sem szeret..... azt nem tudom barátilag mit érez, szeretném hinni, hogy kedvel legalább, talán igen, de félek elcsesztem mindent mikor kifejeztem neki hogy szeretem.... utána az ember akaratlanul is másképp áll a másikhoz (mármint Remény hozzám). Én nem akarom őt zavarni és örülnöm kell hogyha boldog. Bár nem boldog szerintem amugy sem, mert sokat írt erről cseten, hogy semmi sem ok a világon, amit én is így érzek. Arról is írt, hogy nem volt még szexuális kapcsolata, de ezt nem is titkolja azért merem ezt leírni ide is, különben nem írnám le. Mi annyira különbözünk és ezt tudom, és érthető minden miért van így, csakhát rossz, mert szenvedés, ha nem lehetsz azzal akit szeretsz, de mégrosszabb ha ki sem fejezheted neki mit érzel, mikor épp kínoz a vágy... hát erre jó a naplóm, hogy itt leírhatom ezt, és nem akarok senkit bántani ezekkel a sorokkal - attól még mert Reményt szeretem, mást is szeretek nagyon, de az érzéseimről nem tehetek, próbálom őt feledni, de egyenlőre még sikertelen. Kb 5 hónapja szeretem Reményt vagy még több, végülis kb 2006 óta (?) ismerjük egymást kb, még a shaumbra chatről, és bevallom akkor is felfigyeltem rá, mert Iron Maidenes volt, és Kati is akit nagyon szerettem, és akkor azt hittem ő Kati álnéven, nem tudom miért, pedig ennek a valószínűsége egyenlő az 1%-kal, de gondoltam, nem sok Iron Maidenes van és hogy lehet az hogy, pont olyannal akadok össze az egyik cseten aki szereti őket.... Ráadásul stílusra is nagyon hasonlított Katira, mert nem igazán foglalkozott velem, és talán épp ez az ami megfogott benne, nem tudom, akkor még azt sem tudtam hogy néz ki, de mikor megláttam Remény fotóját, szinte megállt a szívverésem, rögtön beleestem. persze először csak chateltünk időnként, bár megszólítani nem igen mertem, mindig kicsit "távolságtartó" volt, de nem is ez a jó szó rá.... féltem megszólítani mindig mikor chaten volt fent, mert túl okosnak találtam, és időnként irónikusnak, hozzáteszem, most is félek vele chatelni, pláne ezekután ha olvassa amiket írok vele kapcsolatban, bár nem hiszem hogy érdekli miket írok a naplómban, de ki tudja, lehet kiváncsi és érdekli, meg amugy is sokat olvas, elképzelhető hogy olvassa a naplómat. Vagy hogy beleolvasott. Nem tudom ha olvasta, hogy vajon mit szűr le az egészből, és mik jönnek le neki rólam. Azt tudom, hogy mikor kórházban voltam a chaten írt rólam és a védelmébe vett, legalábbis lementette a history-t (a chaten az előzmények amiket írogattak), és írt arról hogy a szerek amiket kapok nem épp megfelelőek, és próbált erről írni nagymamámnak is, mert mint utóbb kiderült, mamám fellépett a chatre és folyamatosan írt rólam - amit én utólag nem néztem jó szemmel, mivel úgy érzem, nem kellett volna agyonra írni rólam, nem akartam középpontba kerülni, de az hogy Remény a védelmébe vett az rendkívül jólesett. Bár nem tudom, akkor már tudta hogy szeretem őt, nem tudom vajon mi motiválhatta, hogy védelmezzen, lehet pusztán emberi jóindulat, de nem tudom. Reményt nagyra tartom nagyon, ő egy életművész szerintem, ahogy fogalmaz, az hogy nem feltűnősködik, időnként hallgat a chaten is, az nagyon szimpatikus számomra. Furcsa dolog, hogy az ember mennyire változik olyan téren, hogy kit szeret meg, pl gondolok itt arra hogy ha valakibe beleesik valaki, utána elég kicsi az esélye hogy egy hasonló embert szeressen meg ugyanannyira, tehát általában vagy a szöges ellentéte tetszik meg az adott illetőnek, de semmiképp nem hasonló az előző szerelméhez. Ugyanakkor a szeretet az végig megmarad az előző ember iránt is, legalábbis esetemben. Én Xeant nagyon nagyon szerettem, szerelmes voltam belé, de a kórház valamit megölt bennem, hirtelen mintha elvágták volna az akkori énem egy ollóval, egy nyisszantással. Egyik nap még imádtam, másik nap meg semmi érzelem. De azért ez nem teljesen igaz, mert még mindig nagyon fontos nekem, de valami meghalt bennem, már nem hiányzik úgy - persze hiányzik, de nem kínzóan, ő is talált mást, és fura de nem viselt ez meg. Képtelen vagyok rájönni mi történt bennem, ki okozta ezt. Reményt is hirtelen szerettem meg nagyon, mindentől függetlenül. Tök régóta ismerem, és mindig is szimpatikus volt, de hirtelen egyik nap úgy ébredtem, hogy többet érzek iránta. Nem tudom miben bíztam, mikor elmondtam neki hogy Szeretem, talán semmiben, de muszáj volt kiadnom mit érzek. titkon persze az ember remél hogy hátha van esélye, de reálisan tudtam hogy úgysincs. azt tudom, úgysem fogom elfeledni, még így sem hogy tudom nem szeret, de ez nem meglepő, hiszen milyen fiatal, és a korabeliek milyen vonzóak lehetnek, én meg itt vagyok 28 éves fejjel, és miért is kellenék egy fiatalnak. Hozzáteszem, nem vagyok pedofil, sosem voltam még nálamnál fiatalabba szerelmes, soha. Én Reményt sem azért szeretem mert fiatalabb, egyszerűen Őt szeretem, azt aki, a lényét, ha mondjuk 100 éves lenne akkor is őt szeretném, mert ez nem korfüggő, én valójában a személyiségébe szerettem bele elsősorban, az nagyon megtetszett, és akkor már valamennyire szerelmes voltam bele, mikor megláttam képen, tehát ez kortól független, ráadásul nem is úgy írt soha mint egy 19 éves srác, inkább tapasztaltnak és nagyon okosnak tűnt mindig is (mert okos is). Szóval mégcsak azt sem mondhatnám, hogy a fiatalos frissessége fogott meg mivel nem az volt a domináns a személyében, inkább a tudás és az intelligencia, bár úgy együtt minden megfogott benne, amilyen. Reménykedem benne hogy sikerül "kiszeretnem belőle", bár tudom ez sosem fog sikerülni, mint ahogy Katit is máig szeretem, pedig Kati közölte velem hogy gyűlöl - bár ezt sem értettem, hogy tud valaki úgy gyűlölni, hogy előtte nagyon bírt, és mindent megosztottunk egymással, minden érzésünket és gondolatunkat. Szóval ez is fura volt, talán pont ezért gyűlöl, mert szeret, csak ezt nem vallja be magának sem... vagy én vagyok túl egoista hogy azt képzelem hogy szeret.... bár talán nem szeret Kati, ezt el kell fogadnom, de olyan nehéz elhinni. MERT, olyan sokáig olyan jóban voltunk. Ez egyik pillanatról alakult így.... de már elfogadtam nagyrészt, csak ezt is nagyon nehéz volt feldolgozni, talán nem is lehet. Főleg azok után amiket átéltem Egerben. De most Reményről van szó.... de talán jobb ha nem is írok többet róla egyenlőre, bár úgysem tudnám megállni, de most inkább lezárom itt a mondandómat, hogy ne fájjon annyira az egész. még annyit le akarok írni utószóként, hogy a chatre sokszor azért megyek fel, hátha ő is megjelenik, mégha nem is ír semmit, de már az hogy látom a nevét vagy hogy jelen van pl "..."-tal az már megnyugtat és megvigasztal engem. sokszor éjszakákat virrasztok át a chaten, hátha feljön, vagy ha fent van sokáig ott maradok hogy érezzem a "közelségét". ami nem helyes, de szükségem van legalább erre. Hát ennyi.