Asztrális Szeretkezés egy Lélekkel

Amikor kikerülök a kórházból, mindig egy kicsit meghalok. Nem is kicsit. Mielőtt bekerültem, Xeannal írogattunk egymásnak, szerettem nagyon Őt. Még most is, de valami meghalt bennem. Valaki megölt bennem ismét egy részt. Nem tudom ki volt az. De az is lehet hogy a pszichiátriai kezelés az oka. Ilyenkor mintha nem térnék magamhoz és másik ember lennék.... Reményt még mindig nagyon kedvelem, sőt szeretem. A kórház előtt volt egy érdekes sztori vagy inkább élmény amit átéltem. Közvetlenül bekerülésem előtti nap Lilith-el chateltem, és aztán mentem lefeküdni de nem bírtam aludni. Ekkor nagyon odáig voltam Reményért (most is). Gondolkoztam. Az ágyamban fekve. És néztem a sötét csendben a plafont. Ekkor észrevettem, hogy elkezd egy fénygömb létrejönni, alakulni pont ott ahová nézek. Figyeltem. Csendben. Aztán ez a fény egyre erősödött de alakot váltott, mégpedig háromszög formát. Majd szinte mintha angyal formájúvá vált volna. Ekkor rájöttem, hogy ez egy angyal lehet csak, egy lélek. Ott lebegett és nekem különböző gondolatok jártak a fejemben... hülyeségek, mint pl hogy mi lesz ha terhes leszek szűzen, merthogy egy angyal jelent meg mint szűz Máriánál. De aztán ezt a gondolatot elvetettem, hiszen én nem vagyok szűz Mária. Gondolkoztam sokmindenen de a látvány és az angyalból kisugárzó érzés lenyűgözött. Már csak éltem a pillanatnak, és nem gondolkoztam semmin.... mindezek mellett még láttam egy alakzatot a lélek mellett, de az nem tűnt olyan jelentősnek... mégpedig egy örvényt láttam feketét, ami nem örvénylett csak állt egymagában stabilan. Tehát mintha egy álló mini galaxis vagy spirál lett volna. A lélek és ez az örvény békében lebegtek egymás mellett az ágyam felett kb 2 és fél méterre. Végtelen nyugalom árasztott el és egy érzés hogy: "Végre!" - mert már évek óta arra várok hogy történjen valami "kézzel fogható csoda", vagy valamiféle látható megnyilvánulás, hogy nem vagyok egyedül és van egy lelki társam valahol. Ez jelzés volt a lelkitársamtól, de ekkor még nem is sejtettem, hogy másnap reggel életem talán legcsodálatosabb reggele lesz, ugyanis átélek mégegy csodát egy asztrális - vagy nem is tudom hogy nevezzem - szeretkezést a társammal! Mire elérkezett a reggel, arra eszméltem, hogy le volt merevedve, mind a két karom és mindkét lábam, képtelen voltam megmoccanni. Ugyanakkor végtelen szabadságérzést éreztem, egész testemben valómban. Egy db-ig ebben az állapotban voltam és élveztem az élményt. Olyan volt mint egy hosszú orgazmus, de annál sokkal jobb és másabb, mégis nem fogható semmihez..... a lelkem is a testem is szabad volt. Csak feküdtem tétlenül és Boldog voltam. Majd éreztem illetve láttam valakit. Nem fizikálisan láttam, de láttam, mintha ott lenne, illetve a körvonalait, és fényét. Közeledett felém egészen közel jött, és elkezdett símogatni, csókolni. Nagyon gyengéden, lassan, óvatosan. Mindkettőnknek nagyon csodálatos érzés volt, de én passzív voltam ekkor még. Mivel nem tudtam moccanni csak hagytam tegye amit szeretne velem, de nagyon gyengéd és figyelmes volt, férfi nemű volt az illető. Illetve egy fiatal fiú vagy lehet hogy az a lélek aki az éjjel angyalként lebegett az ágyam felett. (Én úgy éltem meg hogy Ő Remény). Talán azért jött el, hogy tudassa nem vagyok egyedül és hogy majd a kórházban is velem lesz és hogy szeretve vagyok. (Ekkor még nem tudtam hogy kórházba kerülök). Szóval rettentően jóléreztem magam Vele. Az arca a teste a megtestesülése Reményé volt. Aztán éreztem hogy ez a férfi nemű lélek elkezd szorosan átölelni (fizikálisan éreztem), és hogy hozzámsimult és lassan belémhatolt és felvettünk egy ritmust, és úgy mozogtunk együtt.... ekkor megszűnt a "bénulás" a karjaimban és lábamban, és már fizikálisan és valósan is együtt mozogtunk. De hozzáteszem, ez a valaki (szerintem Remény volt) nem volt fizikálisan látható csak érezhető. Fizikálisan valósan éreztem, viszont nem láttam semmit. De valahogy tudtam ki ő, mert valahogy a mozgásából és tetteiből kirajzolódott az arca és a testének a körvonalai. Szóval olyasmihez tudnám hasonlítani mint amikor vakok szeretkeznek, hogy nem látják egymást valósan, de látnak egy képet, miközben egymást megérintik, megtapogatják. Velünk is így történt. Imádkoztam, hogy ne jöjjön be senki és ne szakadjon vége ennek az egésznek. Aztán kezdtem kimerült lenni de kellemesen. Ekkor az "alak" még megölelt magához és elköszönt, és távozott. Tudtam hogy Remény volt az. És máig őrzöm az emlékét ennek az "együttlétnek", mégha "nem is volt valós". :-)