Csak egy átlagos nap

Már megint bezabáltam. Nem kellett volna. Nagyon szar érzés most, és legszívesebben visszacsinálnám és inkább koplalnék. Mindig ez történik. Nade mostmár úgyis mindegy... megint szar délutánom lesz.

Anyáék elmentek a Körösre fürdeni, hívtak engem is, de nem volt kedvem menni. Ez is csupán egy átlagos nap, ugyanolyan mint a többi. Nincs semmi. Semmi értelmes. Még mindig harcolok a fáradtság ellen. És úgy tűnik már ez nem is fog megváltozni... úgy látszik ez jutott nekem. Sokan azt gondolják, milyen szerencsés vagyok, nem kell dolgoznom, szabadidőm milliónyi, még pénzt is kapok (azt a kis segélyt a betegségemre) és senki nem vár el tőlem semmit, de az az igazság, hogy irigylem azokat akik dolgoznak. Bár én is képes lennék, mert akkor legalább normális életem lenne. Akkor lenne rendszer az életemben. És talán erősebb lennék és nem ilyen gyenge. Így most úgy néz ki egy napom, hogy átalszom a délelőttöket, van hogy délután háromig ágyban vagyok, de nehogy azt gondoljátok hogy ez most milyen jó, mert egyáltalán nem az... szenvedek ettől. Szenvedek a gyengeségtől és fáradtságtól. Ez valami olyasmi mintha az élettől kimerültem volna és életképtelen lennék. Túl sokat megéltem már. Főleg azon az estén mikor beteg lettem. Azt az estét sohasem fogom tudni elmondani senkinek. Bele volt sűrítve az egész életem, sőt sok sok ember élete. És egyedül éltem meg. De mindegy, már úgyis elmúlt, csak ez maradt vissza ez az érdektelenség az élettel kapcsolatban amit érzek.... és ez a halálos kimerültség. De még mindig harcolok! Nem adom fel soha.... Egyedül ez a naplóm segít valamelyest. Segít kicsit lelkesednem, hogy mégis van értelme mindennek. Mert ha valaki olvassa, akkor talán adhatok neki valamit... talán. De viszont nem akarom hogy sajnáljanak.... csak nyugalmat akarok. Végtelen, örökké tartó nyugalmat. És Életet.