Kezdek önmagam számára is idegen lenni. Rengeteget változom pár nap alatt is. Nem értem önmagam. Pedig állhatatos vagyok önmagammal szemben, ÉN ismerem magamat jobban mint bárki engem. Mégis meglepetést okozok saját magamnak. Azt vettem észre, hogy az egész hangulatfüggő hogy milyen az egyéniségem éppen.
Egyik nap imádom az egész világot, minden egyes embert és belehalnék ha valakinek akár egy rossz szót is szólnék vagy rossz érzést éreznék felé, máskor meg kimenekülnék a világból csak hogy többé senkivel ne kelljen találkoznom. Azt hiszem baj van az önképemmel. Én azt hiszem magamról, hogy tökéletes vagyok és hibátlan, hogy mindenkit szeretek. Komolyan hiszek ebben, de az érzéseim mást mondanak. Most például nagymamámból lett elegem de ok nélkül. Az a szar hogy ő odáig van értem és imád engem, én meg mit teszek/tettem most? Elkezdtem besokallni tőle. Egyszerűen nem bírom már a jelenlétét... nem bírom a ragaszkodását... én egy szörnyeteg vagyok! Ő az egyetlen talán aki igazán szeret (meg még anyukám) én meg egyszerűen távol akarok lenni tőle. Utálom magam ezért. Pedig nem ez vagyok, nem ez! Belül más vagyok csak valami bennem van most, de szeretném ha ez a lény ami most irányítja az érzéseim és gondolataim egyszerűen kimenne belőlem! Szerintem vagy az van, hogy megint a gonosz támadott meg, vagy tényleg egy szörnyeteg vagyok.
De most komolyan azt érzem, hogy kezd elegem lenni egy időre mindenkiből, mindenki olyan képmutató.. nem bírom, nem bírom. Nem bírom az élet törvényszerűségeit, azt hogy a szex a minden az emberek számára, nekem olyan undorító ez, hogy mindenek felett áll a testi gyönyör, olyan mint az evés, az is öncélú, és mindent olyan másképp látok most... nem akarok így érezni de annyira így érzek! Szeretnék csak a lelkieknek élni, de a fizikai Világba vagyok bezárva..
Nem akarok ragaszkodni és függeni, senkitől és semmitől, mert így egy senki vagyok úgy érzem. És mindenkit annak látok aki így él. Pedig Istenem, Te tudod, Te tudod hogy mennyire szeretek mindenkit de ugyanakkor gyűlölök is magammal együtt. Félek, hogy ez a "gyógyszer" amit kapok idéz elő bennem ilyen idegen gondolatokat, ki tudja milyen kémiai anyagokat fecskendeznek az agyamba, talán magát a gondolatokat is mesterségesen kapom. Szeretnék megszabadulni, szabaddá válni teljesen mindenből, ki akarom magam tépni ebből a világból, mint egy kényszerzubbonyból, hogy szállhassak és könnyű legyek, csak egy lélek, aki függettlen.
Nem akarok itt lenni tovább és így érezni tovább, itt az idő hogy valami MÁS legyen mint ami eddig volt, már kinőttem ezt a világot, úgy érzem kívül belül megismertem és csalódtam benne!
Egyedül Isten az akiben még nem csalódtam és tudom hogy nem is fogok. Ő az egyedüli ebben a világban aki még valódi, de semmi más nem az.
Nem akarok magamban csalódni újra és újra. Nem akarok többé senkiben csalódni, túl sok volt, nem ide tartozom, egyszerűen nem ebbe a világba tartozom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése