Meghalt II János Pál Pápa

Sajnos nagyon szomorú hírt kaptunk nemrég... Szeretett Pápánk, II. János Pál elhunyt, mert már nagyon beteg volt. Sajnos én nem nagyon ismertem őt, de tudom hogy sokat veszítettem ezzel, mert állítólag ő volt a világ legjobb Pápája. Nem szeretek szomorú híreket írni a naplómba, de ő megérdemli hogy írjak róla és hogy mit érzek most az elvesztése miatt.... De ha már megemlítem őt, akkor meg kell említenem a nagymamámat is aki a nyáron halt meg, és akit szintén nagyon szerettem. Sokáig titokban tartottam ezt a dolgot, mert nem akartam tudni az egészről, és azt sem akartam hogy sajnáljanak mert elszomorított. De ha őszinte szeretnék lenni a barátaimhoz, akiket nagyon szeretek, márpedig akik olvassák ezt a naplót (akiknek megadtam a honlapom címét), azokat nagyon szeretek, akkor írnom kell ezekről a dolgokról is. Most nagyon őszinte leszek: amikor elveszítek valakit, képtelen vagyok sírni... nagyon szeretnék, de valami gátol legbelül.... mintha valaki szorítana erősen és elfojtaná bennem a fájdalmat ami másnak természetes.... mintha egy védekező falat építettem volna fel magamban a fájdalom ellen... nem érzek semmit. Ez szörnyű érzés nekem... félek hogy érzéketlen vagyok... nem szeretnék az lenni, mert számomra ez a legszörnyűbb dolog. Azt kívánom bárcsak éreznék fájdalmat mint bárki más, de nem tudok.... ez talán azért van, mert egyszer nagyon nagyot csalódtam a volt szobatársaimban, Katiban és Annában, akiket nagyon nagyon szerettem és akkor lettem "beteg".... azóta nem tudok fájdalmat érezni mert akkor ott a világ összes fájdalmát átéreztem és megtapasztaltam és meghaltam lélekben. Csak szorongást és idegességet vagyok képes érezni ami nagyon rossz érzés de legalább reagálok valahogy a fájdalmas, szomorú dolgokra. Bár fájdalmat is érzek, de ez annyira mély hogy nem tudatosul bennem... ott van mélyen belül, érzékelem, de nem érzem át.... mintha egy világűr lakozna a bensőmben, amelyben a fájdalom egy hatalmas mégis parányi pontocska az egész bensőmhöz képest..... mintha egy fekete lyuk lenne vagy hasonló, melyről senki nem tud semmit de létezik és nagyon mély és végtelen. Ilyen az én fájdalamam is.... betölt de nem tudatosan... ezt érzem mindig ha valakit elveszítek akit nagyon szeretek.... bárcsak képes lennék sírni, mert akkor megkönnyebbülnék valamelyest, de így csak ott mélyül és mélyül ez a fájdalom, és egyre mélyebb lesz, és csak gyűlik, és nagyon félek, iszonyatosan félek hogyha egyszer majd tudatosul bennem akkor képtelen leszek elviselni.... ezt érzem most is hogy meghalt a Pápa... volt olyan ember aki azt mondta róla hogy mikor a Pápa közelében volt úgy érezte mintha Jézus közelében lenne és számára a Pápa hasonló érzéseket keltett benne.... bárcsak én is megélhettem volna ezt... szerettem a Pápát, igazán, mert jó ember volt, mert Istent szolgálta, és szerette az embereket. Nagymamám azt mondja a világ legjobb embere volt. Lehet hogy igaza van, de én még ismerek egy-két nagyon jó embert aki szerintem a világ legjobb embere címet érdemelné... (és egyébként biztos hogy vannak még a Földön nagyon jó emberek és nem biztos hogy a Pápa volt a legjobb, de kétségtelen hogy nagyon jó és szeretetreméltó ember volt). Például T. is az szerintem. Őt személyesen is ismerem és őnála nehéz értékesebb embert találni a Földön. Ezt nem azért írom mert szerelmes vagyok belé... hanem mert ismerem és szeretem. Tudom hogy ő nagyon nagyon jó ember. Számomra ő a legjobb a világon. Szeretlek T!

Ma voltam a templomban is és gyújtottam gyertyát a nagymamámért és a Pápáért... Nagymamám (az élő) hangosan imádkozott én gondolatban, de nem igazán jöttek a gondolatok... csak annyit tudtam mondogatni magamban folyamatosan hogy: "Szeretlek Titeket, szeretlek titeket!" nagymamám azt mondta az az imádság amit érzünk, úgyhogy remélem ez is az volt... de hiszem hogy az volt. :) Mert tényleg így érzek.... és persze eszembe jutott T. is és a gyertya az ő boldogságáért is égett... ha arra gondolok hogy szeretek valakit vagy érzem, képtelenség hogy T. ne jusson eszembe. Mert ő a Mindenem... ő talán nem is sejti de így van... még kimutatni sem tudom neki, de érezni nagyon is! Ő a szívemnek a legkedvesebb és Jézus... és Anyukám. Ők hárman. Bárcsak az egész világ barát lenne, minden ember szeretne mindenkit... álmomban sokszor elképzelem hogy mindenki szeret mindenkit.... és hiszem hogy ez az álmom valóra fog válni egyszer.