Nem jó sehogy...... félek attól, hogy másoknak rossz érzést, tehert okozok. De egymagamban sem igazán bírok meglenni. És ami legrosszabb - szerintem - ez a folyamatos "párbeszéd" magammal, a folyamatos gondolatfolyam, ami ömlik belőlem, és ezenkívül az, hogy egyszerre egymást kizáró dolgokat érzek. Ebbe tényleg bele lehet őrülni, és már egyszer megőrültem, de most megint az jött gondolat bennem, hogy legalább másokat ne rántsak ebbe, nem akarok senkinek rosszat, de nem bírok magamon segíteni, és így sajnos másokat is beteggé teszek azzal, hogy ennyire beteg vagyok... és még ez duplán rátesz, mert az is hogy mások rosszul vannak, és az hogy ezt ráadásul én okozom, emiatt persze megint nem tudok sehogy megnyugodni....... és nem tudom mi lesz így, hogy fogom kibírni magamat is meg azt is, hogy másokat beteggé teszek, meg azt hogy ennyire érzékeny is vagyok.... Nekem ez borzasztó kínlódás és fájdalom és szenvedés, de meg tudom tenni, hogy csak elvagyok, nem terhelek senkit, mondjuk olvasgatok, vagy írok, vagy keresgélek neten, de sajnos közben sem vagyok jól, inkább ez csak ilyen kényszermegoldás. És egyáltalán nem akarok senkit beteggé tenni, de valahogy élnem kell és én így tudok... ha tudnék "jobb megoldást", már rég alkalmaztam volna, de sajnos eddig még ez a "legjobb", illetve amit meg tudok tenni. És lehet az látszik, hogy nagyon beteg vagyok és nem tudok semmit tenni magamért, de azért elég sokmindent szerintem a betegségemhez képest leküzdök, és megfelelően kezelek, ha csak arra gondolok, hogy sajnos már őrült vagyok. Mert ki az létező ember, aki még megőrülve is "ilyen jól" kordában tartja magát? Persze egy egészséges embernek ez már sok ami vagyok, de én nem érzem magam bűnösnek amiatt hogy beteg vagyok, sajnos áldozat vagyok, és sajnálom, ha valakinek szintén ártok....... és próbálok minél kevesebbet, de ez nem egyszerű egyáltalán.... de még itt vagyok, életben és küzdök, és nem adom fel. Pedig már rég megtehettem volna, de még az a "jó", hogy rettentő erős életösztönöm van. Bár gondolom jobban járnának az emberek, ha meghalnék, nagyon rossz lenne nekik és valószínűleg óriási űr, de gondolom, mint minden más embernél, én sem lennék nagyobb fájdalom ha meghalnék mint amikor más meghal. És ezt akarom hogy majd így legyen, ha egyszer meghalok, hogy ne fájjon (annyira) az embereknek, mert nem akarom hogy másnak is rossz legyen, és tudom hogy nekem is jobb lesz majd ha már elmegyek ebből a világból, csak rettentő nehéz az "elszakadás", még egy ilyen pokolból is ami itt van, ezért ragaszkodom, de majd remélem egyszer jobb lesz valahol, és Tudom is hogy így lesz, bárki bármit mond vagy hisz, én ebben biztos vagyok, és mindig is biztos leszek, és Reményt is mindig szeretni fogom, mégha nem is vagyok képes vele semmilyen kapcsolatra, de az a lényeg amit érzek és Ő, és bármi is van, nem félek és tudom hogy majd jó lesz egyszer.