Tudjátok mi az igazi baj? Az hogy már úgy semmi nem is érdekel. Az sem érdekelne ha holnap meghalnék, csak a fájdalomtól, szenvedéstől félek. Nem érdekelnek az emberek, már Reményről is lemondtam. Beletörődtem, hogy soha nem leszek boldog, és ez a legszörnyűbb, hogy ennyire beletörődtem abba, hogy soha nem lesz semmi jó. Már semmi nem érdekel. Már csak az tart életben, hogy hátha lesz valami, pici változás, kicsit jobb, vagy nem annyira szar. Már csak a remény tart életben. Szó szerint. Úgy érzem, már a hitem is gyenge, ha egyáltalán még van belőle. Semmi nem jó már. Minden elromlott, bennem. Folyamatos szomorúságot érzek belül. Olyan melankóliához hasonlítanám, mint aki szomorú, de már leszarja. Mert már minden mindegy. Tényleg mindegy már... már nem küzdök a jó dolgokért, csak várom a halált. Vagy hogy valami történik, de már nem küzdök érte, csak reménykedem, hogy valami jobb lesz. Vagy hogy nem ennyire rossz. Már azt sem mondhatnám, hogy kínzó fájdalmat érzek, inkább olyan szomorúságot, ürességet, beletörődést. És még így is képes vagyok reménykedni. De miben reménykedem? Fogalmam sincs. Nem vagyok jól.