Szombat van (Az eső csepereg - ezt nem hagyhattam ki). Éppen várom hogy mamám elmenjen Tibiékhez (fia), mert ilyenkor oda szokott menni. De az idő gyanúsan telik, s Tibi sehol. Lehet hogy ma nem jön érte? - villan át agyamon, s kétségbeesek. De miért olyan fontos ez? Miért fontos hogy egyedül legyek az egész lakásban? Már ott tartok, hogy nemcsak a szoba magányát akarom magaménak tudni hanem az egész házét. Nem hiába vagyok magamnak való. Nyugodtan akarom csinálni a dolgaimat, pl az egész házban való mászkálás egy szál pólóban és bugyiban, vagy éppen kimenni hányni. Én így vagyok szabad. Zavarnak az emberek, még a "családtagok" is. Mamám - most hallom - magában beszél. - Ez biztos a korral jár - gondolom, s közben idegesít ez is.

Most bevillan az agyamba valami.... vannak akik brillíroznak, tehetséges írók, s az jut eszembe, én miért nem tudok olyan lenni.. és vannak akik CSAK csupa hízelgő és JÓ kommenteket kapnak a blogbejegyzéseikhez, s elirigylem tőlük, mert én főleg bántást s kritikát kaptam eddig. Mivel vagyok én rosszabb? Nem, nem vagyok rosszabb, hogyan tudnék megbékélni a "rosszabb" szerepkörrel? SEHOGY. 

És miért vagyok ilyen k***tt kritikus az emberekkel és most éppen mamámmal? Épp most jött be, s mindent tudni akar mindenről, kérdi megettem e a sütit amit vett, s én erre rohadtul nem akarok válaszolni, mert szégyellem hogy megettem, mert azt bűnös dolognak tartom - dehát mit tegyünk, megettem. Válaszolok kissé ingerülten, hogy igen megettem, s még feltétlenül meg kell kérdeznie persze azt is hogy "ízlett e"... szuper, mostmár megint elástam magam előtte és főleg magam előtt ismét, hogy milyen egy akaratgyenge hájas, semmitnemérő "valaki" vagyok. Szóval ilyen kis - másnak tök átlagos nemcsinálokbelőlenagyügyet - dologból én képes vagyok elefántot csinálni. És most nem is úgy írok ahogy szoktam, mert éppen olvastam valamit ami hatással volt rám, NAGYON, mégpedig egy blogot, Accatone blogját a búrán, s valahogy én mindig átveszem ami nekem bejön. Talán ez is "betegség"? Ja, s tökre bemásolnám ide Accatone egész blogját, mert mintha rólam szólna. Ő olyan szuperül fogalmaz, mondhatni mesterfokon, ahogy én sosem fogok. De nem baj, megelégszem én a kis szürke fogalmazás "készségemmel", ami sosem fogja megütni azt a szintet amit én elvárok magamtól. Most nem is tudom mit akarok ezzel a semmitmondó giccses bejegyzéssel, talán csak még Accatone blogjának a hatása - elnézést ezért mindenkitől. :-)