Elvágtam a kapcsolatot

Úgy érzem belehalok a hiányába... egyre kínzóbb a szenvedés, a hiány, s hogy.... egyszerűen semmi esélyem. Nagyon fáj! Mert Ő az életem, érte élek, s most.... olyan hirtelen, mintha a lelkem kitépték volna, nem értem miért most tört ki ez rajtam, de nem is lényeges, csak maga az érzés, hogy RETTENTŐEN FÁJ, s én nem tudom mit csináljak, hogy enyhítsem, de zokogni akarok, és kitépni az érzést magamból, mert nagyon fáj! Tehetetlen vagyok, és egyedül, Ő talán valaki karjában van, és élvezi a szeretet biztonságát, de talán eszébe sem jutok, és nem is olvas, és ezért semmi értelme annak hogy 10 éve írom ezt a naplót, mert akinek szánom ahhoz egyszerűen SOSEM fog eljutni, és én nem tudok szerelmet ébreszteni benne, és ezért...... rettentően szomorúnak érzem magam. Nem érzem hogy bárminek is értelme van nélküle, mert MINDIG RÁ gondolok, s szenvedek, a kínzó szerelem érzésében ringatózom, a FÁJDALOMBAN, már évek óta, s valahogy eddig szépen el tudtam ebben időzni úgy hogy a fájdalom ne törjön ki rajtam, de most.... úgy érzem belehalok a FÁJDALOMBA, mert már tök régóta eltűnt mindenhonnan Remény, s valószínűleg neki mégjobban fájhat az hogy senki nem keresi (azt hiszem), pedig éreznie kéne milyen hatalmas szeretet és kíséret veszi őt körül, mert őt csak szeretni lehet, de az ember, ha nem keresik azt hiheti, hogy nem is szeretik, de én RETTENTŐEN SZERETEM ŐT, s nem tudom mit tehetnék, egyáltalán tegyek e valamit, vagy jobb ha távol tartom magam tőle? Nem tudom, talán az, hogy ő ennyire elzárkózik tőlem és minden kontakttól egy jelzés, hogy hagyjam békén, s nekem ezt az adást vennem kell, de mi van ha ez pont azt jelenti, hogy azt szeretné, ha nagyon hiányozna s keresné valaki, azt már remélni sem merem hogy rám gondol, mert talán akkor mégis lépett volna valamit. De mi van ha annyira érzékeny és "gyámoltalan", hogy azt szeretné elérni, hogy keressem? Nem tudom, de félek, pedig még ez is jobb lenne mint a semmi ami jelenleg "van", a "nemlétező" valami..... Szenvedek, és ebben kell élnem, és már ez így is marad, és soha nem fogok közel kerülni hozzá, sőt nekem nem is szabad semmire gondolnom vele kapcsolatban, hanem el kell fogadnom, hogy nekem Ő nincs, és csak magamnak hazudok, hogy van. És mégha lehetne is bármi "kapcsolat", mondjuk az, hogy néha beszélgethessek vele neten, akkor is már totálisan elzártam magam a lehetőségétől annak, hogy egyáltalán merjek vele "kapcsolatban" lenni, túl kitárulkoztam, s sebezhető lettem, s ezért már a "szemébe sem mernék nézni", jelen esetben ismét szóba állni vele, mert túl nyitott könyv vagyok, persze ez az én hibám, nem gondolkoztam előre, csak ösztönből tettem ami kikívánkozott belőlem - illetve írtam, s lehet tényleg nem olvas, de ezzel a nyíltsággal már elvágtam a kapcsolat lehetőségét kettőnk között. Bárcsak ne fájna ennyire.....