Nem tudom vonzó lehetek e még... beteg vagyok és szerintem ez látszik, az evészavar minden erőmet kiszívta, a szemem pirosra és fakóra sírtam a sok hányás közepette. Eltűnt a fény, a csillogás a szemeimből, helyette egy élettelen beletörődő tekintet vette át a helyet. Régen ragyogott a szemem, élettel teli voltam, minden az újdonság erejével hatott, mindent varázslatosnak, izgalmasnak, érdekesnek láttam. Mára már csak a szürkeséget, a fájdalmat, a mindennapok ismétlődését látom. Az idő telik, és nem visszafelé. Látom a hibáimat, és őszintén nem tudom szeretnék e ismét az az élettel teli valaki lenni aki egykor voltam. Valahol szeretnék, de valahol nem. A megélt dolgok tükrében már nem tudnék soha ugyanaz az ember lenni. Azt hiszem szeretetre szorulok, jobban mint azelőtt.... mégis... vajon lehet e szeretni egy "
idősödő valakit", aki ugyan a tükörbe nézve néha még tininek látja magát, máskor meg látja a szemeiben a megtörtséget, a gyötrelmeket, a sok megpróbáltatást? Vajon más mit lát ebből, vagy egyáltalán milyennek lát? Mindennek nyoma van. A Léleknek, a megélt dolgoknak, a gondolatoknak, a döntéseknek, az érzelmeknek.
Mégis tudom milyen akarok lenni. R-nek van egy gyönyörű képe, ahol nem a kamerába néz, még régen készülhetett, egy db-ig fenn volt iwiwen ez a képe, én persze lementettem. Azon a képen ott van a ragyogás a szemeiben. Én olyan tekintetet szeretnék, és olyan külsőt. De alapjában véve R úgy tökéletes ahogy van, akármilyen képére ránézek, elgyönyörködöm. A későbbi képein is gyönyörű a szeme és van bennük ragyogás, de valahol már meg is jelenik a fájdalom és a törés is bennük. A varázsából nem veszít semmit, inkább még szerelmesebbé teszi az embert (iránta). Hogy tudsz ilyen gyönyörű lenni, ilyen gyönyörű szemekkel? Soha, soha nem láttam hozzád foghatót!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése