Csöndben, távol a világ zajától

A következő verset egy lány tette be a blogjába, de nagyon megtetszett nekem is, így ide beteszem én is:

"Oh milyen jó volna ottan,
Abban a kis házikóban,
Élni, éldegélni szépen,
Békességben, csöndességben!...
Nem törődni a világgal,
A világ ezer bajával.
Meggondolni háboritlan,
Ami immár közelebb van...
Illatos hegy oldalában,
A tavaszi napsugárban,
Nézni illanó felhőkbe,
Mult időkbe, jövendőkbe...
És azután, utóvégre,
Észrevétlenül, megérve,
Lehullani önmagától,
A kiszáradt életfáról...
S ismeretlen sirgödörbe’
Elalunni mindörökre...
S ott egyebet mit se tenni,
Csak pihenni, csak pihenni..."
/Vajda János: A vaáli erdőben/

Tényleg erre vágyom én is. Csak éldegélni csöndben, távol a világ minden zajától. A sok embertől távol, egyedül, s azt csinálva amire éppen kedvem van. Nem szólnának bele, mikor és mit eszem, sem másba. Megvalósíthatnám önmagam, s ha kedvem lenne, emberek közé is mennék kis időre. De aztán újra visszavonulnék, míg késztetést nem érzek ismét a társaságra. Mindig is szerettem a "magányt", nem voltam egy társasági ember. Jobban el tudtam lenni egyedül, mint emberek között. Sosem vágytam arra, hogy középpont legyek. Maximum néha arra, hogy figyeljenek rám, hogy szeressenek. Nem voltak soha extra kivánságaim, csak annyi, hogy békességben, nyugodtan és boldogan élhessek. (Bár lehet ez mégis extra).