Furcsán érzem magam. Amióta Remény eljegyzett írásban, azóta úgy érzem, mintha valahogy depis lennék, pedig ez éppen nem lenne az amit most éreznem kéne. Nagyon szeretem Őt, de van itt még csomó dolog, ami "igyekszik" nekünk keresztbe tenni. Először is ez az ok nélküli lehangoltság, másodszor pedig, ahogy észreveszem a család nem igazán akarja elfogadni ezt a kapcsolatot Remény és én közöttem. Az ünnepek alatt próbálkoztam "adagolni" finoman a családnak, hogy mi a helyzet, hogy Reménnyel úgy döntöttünk, hogy egy Pár leszünk, bár bevallom őszintén, olyan túl sok bátorságom még nem volt teljesen nyíltan közölni mindenkivel hogy mi bizony majd lehetséges, hogy TÉNYLEG egy pár leszünk. Igaziból szerintem már azok vagyunk, bár tényleg furcsán érzem magam emiatt, mert még soha életemben nem volt kapcsolatom, még virtuális sem. Bár én azt szeretném hogy - bár jelenleg ez még csupán virtuális szinteken létezik, illetve oké nem, mert asztrálisan már együtt voltunk nagyon sokszor, bocsánat, de másképp nem tudom ezt kifejezni - tehát azt szeretném, hogy ez a valóságban is megvalósuljon majd valamikor. Hazudnék ha azt mondanám, nem gondolkoztam el azon, hogy nem e lennénk mi is egy olyan "egyszerű" és "hétköznapi" és "átlagos" pár mint mások... és belegondolva el is keseredtem rendesen, mert én szeretném, ha a mi kapcsolatunk nagyon különleges lenne. Aztán ezek mellett még ott van az is, hogy én mivel nagyon Szeretem Reményt, nem szeretném a legkisebb "okát" sem adni neki a féltékenységnek, mivel én hűséges vagyok hozzá, de én már ott tartok ebben, hogy már visszaírni sem merek senkinek a Facebookon, meg lájkolni bármit is. Igaziból lehet, hogy minket a Facebook hozott össze valahogy, de nem szeretném ha az "is" választana el minket. Nagyon szeretném megbecsülni Reménykét, és a kapcsolatunkat. Csak ugye még itt van az is, hogy beteg is vagyok, és nem mindig tudom úgy rendbehozni magam, hogy "csúcsformában" legyek, amihez még az evészavarom is hozzátesz. Szóval így most megfogalmazva ezen gondolatokat, nem lesz egyszerű kialakítanunk a közös életünket, de nem szeretném feladni, mert Reményke Életem Igaz Szerelme. A legnehezebb az lesz az egészben, hogy ne okozzak fájdalmat azoknak akik szeretik szintén Reményt. Mert Ő most engem választott, és ennél Boldogabb nem is lehetek, de félek, hogy elveszíthetem Őt. Ettől nagyon félek. Szükségem van Rá, mert Szeretem, de ez nem lesz egyszerű, az egész kapcsolat, és a kapcsolatunk elmélyítése, és a családdal és rokonokkal való "megbékítés", úgyértem, hogy elfogadják a kapcsolatunkat, és nem "miattam", tehát nem az a gond, hogy engem féltenek szerintem, hanem szinte mindenki bele van zúgva Reménybe a családból (szerintem) - vagy csak nekem tűnik úgy és én érzem ezt, bár szerintem jól érzem, de ez nekem elég fájdalmas dolog. De mindenképpen akarom ezt a kapcsolatot Reménnyel, csak gondolom, nehéz lesz a családdal "együtt és közösen lennünk", mert szerintem nagyon féltékenyek lesznek. Meg úgy általában mindenki. És ezzel csak most szembesültem életemben először, mivel még sosem volt kapcsolatom senkivel ezelőtt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése