Azt nem tudom, hogy... mit tegyek, azzal kapcsolatban, hogy szeretem Reményt, de sajnos túlzásokba estem nála.... mit tehet az ember, ha valakit nagyon szeret, és valahogy el akar érni a szívéhez? Mert vagy az van, hogy már az elejétől fogva "viszonzott" vagy akkor ha ez mégsem így van akkor már eleve reménytelen a dolog? Hogy lehet ezt elfogadni, illetve érdemes e "küzdeni", hogy hátha mégis sikerülhet a dolog? Szerintetek, mi a helyes? Az biztos, hogy túlzásokba estem, de Hittem benne, hogy Talán van értelme, Talán megéri harcolni... de egyre inkább azt érzem, hogy lehet a kivülállók látják jól, és igaz az, hogy én egy szerencsétlen hülye vagyok, aki csüng a Szerelmén, zaklatja, és álomvilágban él... (mármint én). De ha ez így van akkor minek van egyáltalán értelme? "Jobb" e az, ha olyannal állapodunk meg aki iránt semmit nem érzünk, nincs vonzalom? És miért jó az? Én egyszerűen nem vagyok az a megalkuvó típus, akinek minden mindegy... én harcolok azért amit el akarok érni, de lehetséges ez mégsem jó, vagy nem jók a "módszereim"? Én már komolyan nem tudom mit tegyek... az biztos, hogy nem jól közeledtem Remény felé, ezt belátom, de sajnos semmi tapasztalatom nincs... hogy is lehetne, mikor nem "állok le" olyannal aki nekem nem jön be, aki nem vonz... éppen ezért még sosem volt párkapcsolatom. Miért van az, ha szeretünk valakit, akkor fel kell adnunk? Egyáltalán tényleg fel kell adnunk? Én azt látom sok ember csak úgy van együtt a párjával, hogy nincsenek érzelmek, vagy hogy nincs szerelem. Ez lenne az élet? Ez a "jó"? Én ezt nem hiszem... oké, én sem jól csináltam tényleg, ez igaz. Teljesen igaz. Ezt már lehet elb**tam, de mégsem tudok mást szeretni, csak Őt. Ha Ő nem lehet az enyém akkor inkább, köszönöm de egyedül akarok lenni. Én nem értem meg aki csak érzelmek nélkül él a párjával... sosem értettem.