Aggódom Anyáért... kórházban van, mert az agyában találtak valami vérrögöt, bár ezt csak "futólag" hallottam meg véletlenül, mert épp a szobámban voltam. És az sem biztos hogy "csak" ez a baj, mert mama nem mondott semmit erről, szóval az is lehet hogy sokkal nagyobb a baj :'( Mindig úgy éreztem, haragszom Anyára, illetve főleg az utóbbi pár évben, mert "magunkra hagyott", elköltözött Békéscsabáról, sőt Imrével már azt is tervezgették hogy Külföldre mennek lakni..... akkor nagyon rosszul esett, hogy ennyit érünk neki, mi a gyerekei, akik ráadásul betegek (mármint én Skizofréniával le vagyok százalékolva), és nem tudok dolgozni, nem tudok magamról gondoskodni. Egyenlőre mama segít, de már ő is idős, és nem tudom mi lesz velünk... és most Anya is beteg lett, és lehet furcsa, de féltem Őt, mert rájöttem, hogy tényleg beteg ő is, és aggódom érte, mert valójában Szeretem Anyát. Csak azt nem tudom elviselni ahogy hozzááll a dolgokhoz, de értem, hogy ez talán a betegség(e) miatt is lehet... de így nem tudom mi lesz, ha nem gyógyul meg, mi lesz vele és mi lesz velünk? Apa nagyon rendes, de nem hinném, hogy hozzá mehetnénk, ha bármi baj lenne, azért ne legyen nyilván, de most ez így elég szar és félelmetes, hogy Anya ennyire beteg. Nem merek belegondolni, hogy mi lesz ha nem hozzák rendbe. És nem csak magam miatt, nem csak magunk miatt Tesómmal, de szörnyű érzés lenne, ha Anya nem gyógyulna meg, neadj' Isten mégnagyobb baja lenne. Neki rendbe kell jönnie. Mama most bement hozzá a kórházba, vitt neki pár cuccot. Én még erre is képtelen vagyok.... pedig akarok, be akarok menni hozzá, de nem megy... annyira bele vagyok süllyedve a szomorúságba... úgy érzem, nem tudok elmozdulni a szobámból. Be vagyok zárkózva, fáj Remény hiánya, és Neki is segítenem kéne, de nem tudom hogyan..... túl sok embernek segítenem kéne, de én sem vagyok jól. Nem tudom mi lesz, de bízom benne, hogy Isten velünk van és segít.... Szegény Isten, mennyien is hívják segítségül.... de hát más Reményünk nem nagyon van. Remény is segítségre szorul, tudom, érzem.... remélem jobb lesz, és nem lesz nagyobb baj.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése