Ne menekülj, értelmet én adok Néked. Tudom milyen érzésed van velem. Velencei szárnyallás. A magas oszlopok (emberek) mögé elrejtőzhetsz, én megtalállak. Mi értelme futni a sorsod elől, mi szép is lehet? Miért futsz mocsaras ingoványos rejtekbe, ha én vagyok az útmutató fényed?
Fényt hozok szenvedésemmel parányi sötét életedbe. Csak fogadd el áldozatom passzívan, s felragyog a Napod! Ha nem szólsz, én akkor is hallak, ha becsukod szemeid, látok helyetted. Ha sötétség a jussod, én kivezetlek a fényre egyszerűen nagy fájdalmamban elvérezve érted Drága Barátom! Idd a véremet, s feléledsz az apátiádból, érintsd a sebeim, s elektrolitok ereje száll gyönge testedbe... Az Élet itókája Én vagyok! Érezz!
A düh áramlik ereimben, készülődöm az Aratásra, szét fogom tépni a gyógyszeres dobozokat, sőt ledöntök mindent a polcról, sőt szétrombolom majd házaitok, sőt vihart kerekítek ereimből tombolót, saját puszta kezemmel szétrombolom ezt a világot, és Haragom olyan lesz, mit ember még nem látott, míg puszta Szenvedésemmel megváltom a Világot!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése