Tegnap nagyon szarul voltam.... ma nem leszek, nem érdekel, bár ma sem vagyok valami jól, de picit jobb. Tegnap imádkoztam (szerintem jól, mert energiát, erőt küldtem Remnek). Amúgy valahogy már nem akarok részt venni a Facebookon sem meg sehol. Tegnap úgy éreztem, egyetlen emberre sincs szükségem, csak Istenre. És egész nap egyedül voltam, ültem az ágyamban. Szenvedtem, kínlódtam, de Isten velem volt. Amúgy tényleg nem akarok már itt élni, és borzalmas ez a lassú haldoklás. Az egész élet egy haldoklás. Csak nagyon félek a Haláltól. Nem tudom mi van "odaát", de tuti jobb mint itt. Remélem, majd kíméletes, és nem lesz túl fájdalmas meghalni.... és hogy majd "kibírom"....Valójában már semmi értelme az életemnek itt, csak a szenvedés van.
1 megjegyzés:
Semmit sem tudhatunk biztosan. Azt sem, hogy az élet a halál, és a halál az élet-e. Egy olyan világban kell élnünk, ahol az a trendi, hogy heppik legyünk, BÁRMI ÁRON. Egy hazug világban élünk.
Nekem a soraid ezerszer hitelesebbek, mint az a heppiség, amit a világ ránk akar erőltetni teljesen értelmetlenül. Az élet alapvetően szenvedés, hiszen mind meghalunk, és csak találgathatunk, hogy mi ez az egész.
Egy kereső lélek vagy, aki tiszta akar lenni ebben a mocskos világban. Szerintem van kiút, de úgy gondolom, nagyon-nagyon kevesek találják csak meg. És azt hiszem, alapvetően szenvedésen keresztül lehet csak kijutni ebből az árnyékvilágból. Ez az, amit a mai kor teljes mértékben el akar kerülni: a szenvedést.
Nem azt mondom, hogy jó dolog szenvedni, de szerintem ÉRTÉKESEBB, mint élni üresen és hazug módon a világban, vagy mindenféle ál jókedvet magunkra erőltetve. Talán a szenvedés a legvalódibb dolog, mert mélyen legbelül Isten hiányát érezzük és ez manifesztálódik szenvedés formájában. Ezért lehet, hogy minél nagyobb a szenvedés, annál közelebb Isten.
Minél nagyobb a sötétség, annál közelebb van a világosság.
Megjegyzés küldése