Rettentően fáj... a hiányod.....Drága Remény..... Alig írok erről de...... rettentően hiányzol, és rettentően Szeretlek, annyira, hogy már fáj, és folyamatosan, és........csak kínlódok, mert szükségem van Rád (bár ezt általában igyekszem elhallgatni), de ez az igazság, és lehet hogy így soha nem fogok közel kerülni Hozzád, hogy ennyire Szeretlek és ezt le is írom de....... hátha lesz valami csoda vagy valami.... nagyon fáradt vagyok, nagyon fáj és....... annyira szeretnélek megölelni, vagy hogy Te ölelj meg engem..... és most bűntudatom van, emiatt, hogy lehet nekem "ehhez nincs jogom", mert idősebb vagyok, és lehet, hogy csak zavarlak ezzel, hogy erről írok........ ezért inkább már elmennék innen, ebből az életből......

És Fióna, kérlek bocsáss meg, hogy azt hiszem, hogy leírod a gondolataim. Mert nem haragszom, egyáltalán, inkább kétségbeestem, hogy szeretném abba is belelátni Reményt, - mintha Ő írná azokat és Nekem - szóval már a szerelemtől igazán gondolkozni sem meg semmit sem tudok, csak fájdalmat érzek, és végtelen értelmetlen vágyakozást, aminek persze tényleg nincs értelme, mert ha "megvalósulna", az "sem lenne jó"..... és csak én vagyok ilyen szerencsétlen, akit senki nem ért meg, mert lehet, hogy annyira más vagyok, végzetesen más az összes embertől..... de még reménykedem benne, hogy talán Remény hasonló és megért..... Bárcsak.... így lenne......