2014. május 8., csütörtök

Néha már nem tudom hogy vagyok képes ennyi szarságot gondolni amiket gondolok..... már mindenre gondolok, mindennel kapcsolatban. S az emberek számomra nagyon furcsák, hogy ők kb nekem "halottnak" tűnnek ilyen szempontból, hogy bejárnak dolgozni, élik a mindennapi kis életüket, de valahogy.... mintha nem gondolkoznának, nem élnének, vagy nem tudom.... de olyan érzés nélkülinek, unalmasnak tűnnek. Mialatt én kb 1000-es hőfokon élek - hozzáteszem ebből kifelé lehet hogy semmi nem látszik - de igaz lehet az, hogy mintha már begolyóztam volna. Ha tudnák mások mik játszódnak le nap mint nap a fejemben, azt mondanák: Ez nem egy lány vagy nő, hanem egy fiú vagy méginkább valami földönkívüli entitás. De most komolyan. Én néha már nem értem hogy vagyok képes mindazt gondolni amiket gondolok. De ezeket a gondolatokat nem igazán tudnám szavakba önteni. Időnként mintha elkapna egy gondolatörvény, s nem tudnék kikerülni belőle. Van, hogy mindenkiben kételkedem, van hogy azt hiszem az összes fiúból elegem van, s hogy a lányok jobbak. Máskor meg a lányoktól hányok, hogy hogy tudnak olyan nyálasak és gyengék lenni. Szóval nem tudom mi is az ami "jó", de sajnos állandóan mást gondolok, nem tudok EGYETLEN érzés vagy nézőpont mellett kitartani, mintha nem lenne elég nekem, hogy van egy véleményem egy adott dologról, hanem mintha végig akarnám játszani az összes lehetőséget ami létezik. Küzdök a ténnyel, hogy nő vagyok, mert bár végülis örülök is ennek, de ugyanakkor sokszor úgy érzem, így alacsonyabb és másodrendűbb vagyok a fiúknál. Aztán megint jön az, hogy nem, a lányok "különbek" mint a fiúk. S fogalmam sincs, tulajdonképpn mi a jó s mit akarok, de soha semmivel nem vagyok elégedett, vagy mindig másra vágyom mint ami van. És ebből őszintén szólva elegem van. Néha nem értem a fiúkat, főleg azt nem értem bennük, amikor úgy poénkodnak egymással, olyan "fiúsan", olyan keményen, s picit ez nekem nem is jön be. Remény nem ilyen szerencsére, vagy ha ilyen is de én nem tudok arról. Persze a lányokat sem értem - a nagy részét - főleg az "átlagosakat", akik mindenféle nyálas szarságot posztolgatnak, töménytelen mennyiségben, s csöpög az érzelmességtől. Nem tagadom, bennem is van érzelem jócskán, de mégis próbálom nem túlzásba vinni, mert a túl sok cukormáztól én magam is rosszul vagyok. Kell az egyensúly. Kéne valami, ami valahogy megfelelő. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése