Megközelíthetetlen vagyok. Magamnak való. Nincs szükségem senkire. Nektek ez is fáj. Megértem. Szeretnétek közel kerülni hozzám, de nincs rá mód. Sajnos nem tudom én sem, ez hogyan lenne megváltoztatható. Remény "csak" egy "kép", mégis több. Ő valós személy, de le kellett redukálnom egy "képpé", akit csodálhatok, aki segít kibírni mindent. Hatalmas terhet tettem Rád, Édesem, de nem tudtalak megóvni "magamtól". Pedig esküszöm, igyekszem visszafogni magam. De a fájdalom nem engedi hogy csendes maradjak, mert ordítanom kell.... ne haragudj, hogy kiáltok amikor belém döfködik a kést, és ezáltal megijesztelek..... kérlek fogd be a füled, a szemed, nem akarom hogy Neked is fájjon. Kérlek menekülj amilyen messzire csak tudsz. Kérlek ne emlékezz rám, felejts el...... de mégis a szíved mélyén ott legyek, olyannak aki vagyok belül, ne a szenvedő Jézust lásd Bennem kérlek. Kérlek lásd a lelkem.... vagy tépd ki szívedből a képemet, ezt a borzasztó fájdalmat! Én sajnos mindig önmagamban fogok vergődni, de Te elfelejthetsz engem. Érzem mennyire fáj..... de nem tudok hová menekülni..... csak tűrnöm kell a fájdalmat, egyre inkább, egyre többet...... remélem, hamar vége lesz...... én már mennék, már pihennék..... rettentően fáj......... már az érzelmek is eltompultak a fájdalomban. Mindig Szeretni foglak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése