Sokszor nagyon bizonytalan vagyok, nem tudom Remény mit érezhet... igen, rettenetesen hiányzik... Annyira vágyakozom utána, és ez fájdalmas. Annyi ember él a Földön, annyi "vetélytárs". De egyvalamit biztosan tudok: Ha el is veszítem Reményt, a szeretetét - azt hiszem - soha nem fogom elveszíteni... legalábbis nagyon remélem. Vagyis nem érzem úgy, hogy fenyegetne ilyesmi veszély. Valahogy biztos vagyok abban, hogy fontos vagyok a számára, hogy nagyon szeret.... ennek ellenére, mégis félek, nehogy egyszer vége legyen.... én bízok magamban, ugyanakkor félek is. Tudom, hogy vannak képességeim. Mégis ha emberek között  járok, leginkább a Föld alá süllyednék a félelemtől. Lehet, hogy vannak nálam szebbek, jobbak, de azt is tudom, hogy van egy feladatom az Életben. És ezt meg kell valósítanom. Én nem is igazán merek arról beszélni, hogy ki is vagyok, mi a feladatom, de elég ha én tisztában vagyok vele. Az a tapasztalatom, hogy az embereknek nehéz elfogadni, feldolgozni ha valaki "jelentős" emberrel akadnak össze. Igen, elég nagy a nyomás, ez tény... na de, akinek van valami fontos feladata, annak milyen nehéz lehet! Főleg, ha sokan követik vagy szeretik, és az életében sokat hibázott ez az illető... igen, van egy múltam, és az is hozzámtartozik. Ember vagyok, és élem az életet, ahogy tudom, tehát hibázok időnként. Vannak durva, és kevésbé durva hibáim. De mindig törekszem a jóra, csak nem mindig sikerül. De a hibákat ki lehet javítani, jóvá lehet tenni. És ez a lényeg :-)

Ha mások irányítanak, 

akkor soha nem tudod létrehozni azt, amit szeretnél!