Próbálkozom

Most mondanám, hogy minden oké, mert lelkileg talán jól vagyok, de valahogy még mindig ott a fojtogató érzés a gyomrom tájékán. Mi ez? Nem tudom mit jelenthet ez, vagy mit jelezhet? Valami nem oké, de fogalmam sincs hogy mi az.... tényleg nem tudok rájönni mi a baj, elfogadom hogy Remény nem szeret, persze fáj, de már nem annyira nagyon szar, de a fojtogató, szorongató érzés MÉGSEM múlik. Én tényleg nem értem mi lehet ez. Próbálok rájönni, de eddig sikertelen. Mivel ha minden oké, és tök happy-nek kéne legyek ez akkor is ott van.... jó lenne megfejteni mitől lehet. Mert így sosem lehetek boldog, amíg az a szar érzés ott fojtogat..... Mintha folyamatosan satuba szorítanák a szívem, de hogy mi okozza ezt, arról fogalmam sincs. Mert "kivülről" vidám vagyok, tényleg nem érzek igazi szomorúságot... vagy mégis? Már magam sem tudom. Jó lenne ha képes lennék valahogy megítélni a dolgokat, és nem a semmin szorongani folyamatosan... meg az is, hogy az emberektől még mindig tartok. Tegnap jött nagybátyám, s totál bepánikoltam, hogy látni fog. Miért? Mi a baj velem? Miért félek még mindig hogy rosszat gondolnak rólam? Nem akarok arccal a földre zuhanni..... szeretnék elég jó lenni, és szeretném érezni hogy szeretnek, és szeretnék én is szeretni... de ugyanakkor attól is félek még mindig.... mi ez az egész, hogy semmi nem jó, sehogyan? Hogyan legyen jó VALAMI? Bármi, csak tudjak vele együttélni, akármilyen érzés, dolog jön, csak tartósan kibírjam. De valahogy lavírozok a dolgok és történések között, nem tudom igazán mire vágyom, még Remény is bizonytalanná tesz, mert félek még vele sem tudnék "mit kezdeni"... úgyértem én képtelen vagyok a társas életre, a párkapcsolatra. Miért vagyok ilyen magamnak való? Én szeretnék úgy élni mint egy rendes ember, aki úgy él ahogy szokás. De én nem tudok olyan lenni... nem értem miért, és miért ütöttem el ennyire az átlagtól? Persze kifelé nem mutatok semmi problémát, de van azért elég nekem is. Valahogy legutóbb azt tanultam az élettől, hogy ne mutassam ki ha valami bajom van... mert azt az emberek nem tolerálják. Amúgy én pl szeretem ha valaki kimutatja mit érez, még akkor is ha "rossz". De én mégis elnyomom magamban, hogy mást ne terheljek. Nem értem, talán ez azért van mert anyu sosem volt vevő az én problémáimra, mert neki is sok volt.... vagy azt éreztem nála... mama mindig meghallgat, de tudom neki sem jó, hogy kiadom magamból. Valahogy tényleg sehogy sem jó... de most picit nem érzem olyan egyedül magam, de az is lehet ezt sem szabadna elhinnem... félek, nem akarok csalódni, mert az földhöz tud vágni...... ezért védem magam minden lehetséges módon. De ez sem jó. Nem akarok gyenge és sebezhető lenni, de nagyon érzékeny vagyok. Valahogy aludnom kéne most, hogy ne agyaljak ilyesmiken. Valahogy meg kéne találni egy olyan érzést, amiben el tudnék időzni és nem olyan nagyon szar... csak megszoktam a folyamatos rosszat... ezért nehéz "átállni". De próbálkozom.