Olyan furcsa.... vajon amikor azt írod valakinek hogy hiányzik, tényleg ő maga hiányzik? Mert én bennem tudatosult, hogy nem az ember jelenléte hiányzik igazán, hanem a Szeretete. Nem fontos igazán, hogy jelen legyen az adott illető, ha tudom hogy szeret. Mert akkor nyugodt vagyok, és minden olyan fényes, az egész lelkiállapotom, és nincs az a probléma ami le tudna törni. :-) Mert szeretve vagyok, és kell ennél több? De az a baj hogy örökké bizonytalan vagyok én is meg minden, még akkor is ha esetleg biztosítanak róla, hogy szeretnek, még akkor is van hogy nem hiszem el... vajon hogyan lehetne ezt bizalommá fordítani? Hogyan késztessem magam a Hit-re? Hogy ne kételkedjek állandóan? Hát még így, hogy semmit nem tudok, mert csend van minden részről, a szerelmem felől.... Ő nem keres, de azt hiszem tudom miért, úgy érzem teljesen ismerem őt.... olyan erős ez a belső érzés! Nem kell megszólalnia hogy tudjam mit érez. Azt hiszem ő is ilyen elzárkózó, magába forduló, mégha esetleg kifelé néha mást is tud mutatni, szerintem rengeteg gondja van az emberekkel való kapcsolatba lépéssel. Mert én pontosan így érzek. Olyan mintha egyek lennénk. Tényleg úgy érzem, hogy EGY LÉLEK vagyunk két külön testbe zárva. Szeretem őt, így távolról, és "csak" így, mert én csak így tudom, erre vagyok képes. Én nem tanultam meg azt a mintát, hogyan kell "együtt élni" valakivel. Én csak a reménykedést és vágyakozást ismerem. És ez a legtöbb amire képes vagyok. Remélem így is elfogad engem, és pontosan megért, és ő is így érez mint én.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése