Mindig várom, hátha írsz, hátha jelzel valamit... várakozásból telik el az életem, pedig már régóta nem jelentkeztél, s tudom hogy reménytelen az egész... én mégsem tudok belenyugodni ebbe. Várok, várok a végtelenségig és még annál is tovább... annyira szeretném, ha szeretnél! Ha úgy éreznéd, hogy harcolnod kell értem. Nem tudom mit tegyek. Hogyan felejtselek el? Amikor olyan gyönyörű vagy, olyan gyönyörű szemekkel és arccal, olyan tökéletes alakkal. És olyan kár, hogy ennyire bezárkózó vagy... De még ezt is szeretem benned, mégha szenvedek is ettől. Talán sosem jutok eszedbe. Vagy igen? Olyan jó lenne... de talán nem, mert akkor talán üzennél, ha igen. Az éjjel is Rólad álmodtam, hogy lestelek téged a suliban, osztálytársak voltunk, és észrevettem, hogy te is figyeltél. De ez csak álom, nem a valóság. Én nem tudlak nem szeretni. Szerintem Téged mindenki szeret. És tudod az sem érdekelne, ha kövér lennél, akkor is ugyanígy szeretnélek. De nem vagy az, te gyönyörű csinos csodálatos alakú fiú vagy, de ha nem lennél az, akkor is csak szeretni tudnálak. Téged nem lehet nem szeretni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése